Kávézóba kerékpárral

2012-04-23 12:04:00 j.protic

hírkép

A szlovák főváros Ružinov negyedében a napokban megnyitották az első, a biciklistákat járgányukkal együtt fogadó bringás kávézót.



A kávézót sportmezekkel díszítették, és odabenn is helyeztek el kerékpártartókat. A kétkerekű táltosokat nem kell a bejárat előtt hagyni. A kerékpározók járgányukon ülve olthatják szomjukat az első pozsonyi bringás kávézóban.

-A kerekezők a túrák után valahol le akartak ülni beszélgetni, ezért döntöttünk ennek a kávéháznak a megnyitásáról-  mondta a Novy Cas napilapnak Peter Paulický, a ružová dolinai Green bike nevű kávézó tulajdonosa. S ha már betérnek ide a bringások, a kellemeset összeköthetik a hasznossal, mert a kávézóban egy kerékpárszaküzlet is helyet kapott. A kínálat nemcsak üdítőkből áll, egészséges salátákat és tésztaféléket is kínálnak a vendégeknek.

A kerékpározás szerelmeseinek új találkozóhelyére időnként betér fivérével, Jurajjal, Peter Sagan, a legjobb szlovákiai kerékpárversenyző, de megfordul itt Martin és Peter Velits is. Mindhárman a szlovák kerékpársport büszkeségei, idei nagy céljuk a londoni olimpia mellett a Tour de France körversenyen való tisztes helytállás.