Eltűnt Bándy Kata, rendőrségi pszichológus

2012-07-10 12:21:00 szorenyi.p

hírkép

Napok óta terjed a Facebookon az a felhívás, amelyben Bándy Katát keresik. A 25 éves nő Pécsen él és ott bulizott a hétvégén. Még fotó is készült róla azon az estén, de vasárnap hajnal kettő óta semmit sem tudni róla.



Már külön Facebook-oldalt is létrehoztak megtalálásáért, több nyelven, így lengyelül és török nyelven is keresik. A helyi újságok hétfőn este írtak először eltűnéséről.

Ismerősei utoljára a Hungária utca-Nagy Jenő utcák kereszteződésénél látták hajnali kettő óra környékén, de a hozzátartozók elmondása szerint a Kórház téren még felvették a térfigyelő kamerák, ahogy a Széchenyi tér irányába haladt a Dugonics utcai otthona felé.

Lány 165 centi magas és szoknyában valamit pántos pólóban volt utoljára.

Azt kérik, hogy aki látta jelentkezzen a Facebook-oldalon található telefonszámok bármelyikén, így a +3630-7739345-ön is.