Beismerés a Bándy-gyilkosságban - Frissítve

2012-07-16 08:28:00 szorenyi.p

hírkép

Vasárnap a rendőrség elfogott és őrizetbe vett egy huszonhat éves, magyar állampolgárságú férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a Bándy Kata sérelmére elkövetett emberöléssel - közölte hétfő reggel a Baranya megyei rendőrség.



A gyanúsított kihallgatása megtörtént, beismerő vallomást tett, ugyanakkor a rendőrség továbbra is nagy erőkkel folytatja a nyomozást.

A rendőrség hozzátette, sajtótájékoztatót is tartanak majd azt követően, hogy a bűncselekmény valamennyi körülménye tisztázódott.

A feltételezett tettes pécsi születésű, de egy ideig Kelebián élt. A bama.hu szerint az elmúlt hónapokban munkanélküliként a pécsi Mohácsi út környékén csövezett barátnőjével együtt, aki állítólag prostituált. P. Lászlót, akinek Facebook-oldala még most is elérhető, már szombat éjjel elfogták egy erdős, bokros területen, ahol azóta próbált meg elbújni, hogy megtudta: szorul körülötte a hurok.

A Dunántúli Napló tudósítója a helyszínen járva beszélt annak a háznak a lakóival, ahol a Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsított P. László is lakott az elmúlt hónapokban. Többen úgy fogalmaztak, hogy rettegnek: „Cigányok vagyunk, nagyon félünk attól, hogy rajtunk állnak bosszút”.  Pécsi Stopnak meg arról beszéltek, hogy nem nagyon ismerétk a most elfogott férfit.



P. László DNS-minta alapján bukott le. Büntetett előéletű lévén a rendőrség így gyorsan azonosítani tudta.