A fociban egyetértett Orbán Ficóval

2012-07-20 12:36:00 j.protic

hírkép

Robert Fico főleg a futballról beszélgetett Orbán Viktorral a csütörtöki Slovan - Videoton UEFA selejtező mérkőzésen - adja hírül a topky.sk hírportál.



„Több dologról beszélgettünk, de legfőképpen a futballról“ – mondta a mérkőzés után Orbán Viktor. Robert Fico megerősítette magyar kollégája szavait. Szerinte találkozójuk annak a bizonyítéka, hogy a magyar-szlovák kapcsolatok minősége változhat. Hangsúlyozta: ismét beigazolódott, hogy a múlt helyett a jövőre kell összpontosítani. „Ha a Szlovákiát és Magyarországot érintő közös tervekről beszélünk majd, ez segít mindkét államnak“ – mondta Fico a mérkőzés után.

A szlovák miniszterelnök megerősítette: magyar kollégája miatt vett részt a csütörtöki selejtezőn. Az ilyen találkozót Orbánnal kiváló alkalomnak tartja a kétoldalú kapcsolatok javítására. Megemlítette, hogy a magyar kormányfő nagy futballszurkoló. „Láttam, hogy teljesen beleélte magát a mérkőzésbe“ – mondta. A nagypolitikával Fico szerint nem foglalkoztak. Azt mondta, főleg azokat a témákat vitatták meg, amelyekben nincs köztük vita. Véleményt cseréltek a nemzeti focistadionok építéséről is, Pozsony már jóideje tervezi a nemzeti stadion felépítését, mivel a Slovan stadion bezárása óta a fővárosnak nincs nemzetközi mérkőzések rendezésére alkalmas stadionja.

Ha a szlovák kormányfő munkaprogramja lehetővé teszi, jövő héten Magyarországon szurkol majd a szlovák focicsapatnak a visszavágón. Megpróbálja programját úgy kialakítani, hogy a pilisszentkereszti Szlovák Ház felavatásán is részt vehessen – olvasható a hírportálon.

A mérkőzés előtt tübb rendbontásra is sor került. A vendégcsapat szurkolói törtek-zúztak a stadion közelében lévő kávézóban és a csak a rendőrség közbelépése vetett véget a randalírozásnak..