Fico: a fele sem igaz

2012-07-22 17:03:00 J.Protic

hírkép

Robert Fico szlovák miniszterelnök különböző állításainak, kijelentéseinek csaknem fele vagy nem igaz, vagy félrevezető, vagy ellenőrizhetetlen – derül ki a demagog.sk nevű szlovák portál összesítéséből. Két éve figyelik a tévés vitaműsorokban elhangzott nyilatkozatokat.



A demagog.sk Robert Fico 715 kijelentését tartja nyilván, ezeknek 52 százaléka igaznak bizonyult. 129 azonban kifejezetten valótlan volt, 103 esetben a Smer elnöke csúsztatott, míg 108-szor olyasmit állított, mely ellenőrizhetetlen volt – olvasható a SITA hírügznökség jelentésében.

A portál szerint a kormányfő például hazudott, amikor májusban a köztévében azt állította, „úgy adtuk át a kormányzást 2010-ben, hogy az EU-ban a legmagasabb gazdasági növekedés volt, míg a hiány és az adósság az uniós átlagnak felelt meg“. Szintén nem felelt meg az igazságnak az TA3 hírtelevízióban júniusban elhangzott állítása sem, mely szerint a Radičová-kabinet nem egész két éve alatt nem eszközölt „egyetlen törvénymódosítást sem a hatékonyabb adóbeszedés érdekében“.

Robert Kaliňák belügyminiszter, a Smer alelnöke még Ficónál is rosszabbul áll az igazmondás területén, miután csak tévés megnyilatkozásainak 50 százaléka bizonyult teljesen valósnak. A kormánytagok közül a legjobb statisztikája Peter Kažimír pénzügyminiszternek van, aki 66 százalékban ellenőrizhetően igazat mondott.

A parlamenti ellenzéki pártok vezetői közül Ján Figeľ kDH-elnök szerepelt a legjobban, aki 64 százalékban mondott igazat, 246 állítása közül 48 ellenőrizhetetlennek, 26 valótlannak, míg 15 megtévesztőnek bizonyult.

Bugár Béla , a Most Híd párt elnöke 63 százalékos igazmondási arányt ért el, 225 nyilvántartott kijelentéséből 43-at nem lehetett ellenőrizni, 23 megtévesztő, 18 pedig valótlanság volt.

Az MKP politikusaitól egyetlen kijelentést sem tartanak nyilván, ami vélhetően azért van, mert a szlovák televíziók vitaműsoraiban a párt képviselői az elmúlt időszakban nem kaptak lehetőséget a megnyilvánulásra.

A demagog.sk 2010-ben kezdte működését, több mint két éve figyeli a politikusok televíziós vitaműsorokban tett kijelentéseit. A portálon pártok szerint is rákereshetnek az érdeklődők arra, hogy egy-egy politikus konkrét kijelentésének mekkora a valóságtartalma, illetve milyen gyakran hazudik, vagy csúsztat.