Rezešék kifizetnék a magyarok temetését

2012-08-25 18:12:00 j.protic

hírkép

A Rezeš család felajánlotta, hogy megfizeti az M3-ason történt baleset áldozatainak temetését. A tragédia okozója, Eva Varholíková-Rezešová előzetes letartóztatásban várja a vizsgálat befelyezését. Varholíková a jelek szerint Szlovákiában is egy pernek néz elébe: volt barátja magának követeli lányuk, Ella nevelési jogát – olvasható a topky.sk hírportál összefoglalójában..

 

 



Eva Varholíková-Rezešová a keddi tragédia óta egyik rossz hírt kapja a másik után. A budapesti bíróság 30 nappal meghosszabbította vizsgálati fogságát, emellett Kassán is bíróság elé kell majd állnia. Volt barátja ugyanis magának követeli lányuk, Ella nevelési jogát – tájékoztatott pénteken a JOJ televízió.

"A közös lányunk apja vagyok, minden lehetséges eszközzel teljesíteni akarom szülői jogaimat és kötelességeimet. Megtettünk minden szükséges jogi lépést, hogy Ella minél hamarabb hozzánk kerüljön és szép gyermekkora lehessen egy harmonikus családban" - mondta Erik Fischer, Eva egykori partnere. Varholíková így nem csak a tragikus baleset miatt áll majd a törvény elé, hanem egy másik tárgyalás is várja, amelyen eldőlhet a lánya sorsa.

Egy jogi szakértő szerint Alexander Rezeš lánya a baleset okozása miatt legalább 5-10 év szabadságvesztésre számíthat. További súlyosbító körülmény, hogy alkohol hatása alatt vezetett.

Eva ámokfutása még Kassán kezdődött. Volt barátja, Erik Fischer háza előtt autójával nekihajtott egy kapunak, majd elmenekült a helyszínről. Ezt követően tért rá az M3-as autópályára, ahol beleütközött az előtte haladó Fiatba. Az autóban, amely az ütközés után kigyulladt, két házaspár utazott. Hárman bennégtek a gépjárműben, a negyedik utas a kórházban hunyt el. A legfrissebb információk szerint Eva 200 km/h-s sebességgel száguldott az M3-ason.

A Rezeš család a tragédia után nagy szerencsétlenségnek és tragédiának nevezte a balesetet. Most újabb lépésre szánták el magukat: a Blikk napilap értesülései szerint , felajánlották,hogy kifizetik az áldozatok temetésének költségeit. Egyelőre nem tudni, hogy a hozzátartozók elfogadják-e a felajánlást.