Miért nem lett Komár László világsztár?

2012-10-17 11:36:00 szorenyi.p

hírkép

Ha Amerikába születik világsztár lett volna belőle - mondta Nagy Tibor, aki számtalan slágert írt Komár Lászlónak. A magyar énekes 67 éves korában hunyt el. Rá emlékezett művésztársa.



A rock and roll elkötelezettje volt, kiemelkedő szerepet játszott magyarországi meghonosításában. Karizmatikus művész, emblematikus énekes volt" - emelte ki Nagy Tibor zeneszerző, aki az elmúlt csaknem három évtizedekben ötven dalt írt Komár Lászlónak, köztük volt a Mondd kis kócos, a Halványkék szemek, a No Miss, az Óh, csak a hajnal jönne már és a Táncoló fekete lakkcipők.

Mint felidézte, 1974-ben találkoztak, első közös munkájuk furcsa módon egy country-szám volt, a Postakocsi, amely Komár László és a Sprint együttes előadásában az év dala lett. Elmondta, hogy akkor indult barátságuk töretlen volt, és Komár számos dalát vitte sikerre, ezek közül nem egy ma már örökzöld.

"Az első szólólemeze, a Pepita néven ismert korong 1981-ben egy hónap alatt lett aranylemez, fél éven belül pedig platina, a példányszám százezres nagyságrendű volt. Ezen szerepelt a Táncoló fekete lakkcipők és a Fehér Hold is. 1984-ben és négy évvel később is megjelent egy Elvis Presley-emléklemeze, mindkettő elképesztően nagy siker volt" - emlékeztetett Nagy Tibor.

Kitért arra, hogy könnyű volt neki zenét írni, mert bár nagyon igényes volt, különleges érzéke volt megérezni, miből lehet sláger.

"Érzelemben gazdag művész volt előadásaiban, a dalok tolmácsolásában is, a közönséggel könnyen kontaktust tudott teremteni, ami népszerűségének egyik megalapozója volt. Ha Amerikába születik, világsztár lehetett volna" - tette hozzá Nagy Tibor.