Hídomlás: keresik a felelősöket

2012-11-05 15:09:00 j.protic

hírkép

Szakemberek szerint hónapokba telhet, míg kiderül, kik a felelősök a pénteki szlovákiai hídomlásért, mely négy emberéletet követelt. Nehéz lesz megállapítani, miért omlott össze a tartószerkezet, sokan a kormányt teszik felelőssé, mivel mindenáron a gyors és főleg olcsó autópálya-építésre törekszik.



A lapok szerint, az összeomlott acélszerkezetet egy olyan cseh vállalt kivitelezte, melynek nevéhez egy korábbi, hasonló, Csehországban történt tragédia fűzödik. És mint kiderült: több száz millió euró értékű új megbízásra számíthat az a cseh vállalat, amely az egyik kivitelezője volt a pénteken a szlovákiai Kiskerény (Kurimany) közelében leomlott autópályahídnak - közölte a Plus jeden den szlovák bulvárlap.

A lap értesülése szerint a Bögl és Krysl nevű cseh cég - amely a szlovák Váhostav építővállalattal közösen vett részt a ledőlt híd kivitelezésében - tagja annak a konzorciumnak, amely elnyert egy 245 millió eurós megbízást a szlovák vasúttársaságtól egy vasúti szakasz megépítésére. A Markíza szlovák kereskedelmi televízió információi szerint a Bögl és Kryslhez 2007 óta négy tragédia köthető.

A Plus jeden den szerint a cseh cég úgy nyerte meg a kivitelezésre kiírt pályázatot, hogy képviselői ellen Csehországban jelenleg is folyamatban van egy - a pénteki tragédiához hasonló - baleset miatti per. A vállalat ugyanis beszállítóként részt vett annak a közúti hídnak a felújításában, amely 2008 augusztusában beomlott a csehországi Moravská Studénka település közelében. A vasúti átjáróként szolgáló híd romjaiba belerohant egy nemzetközi gyorsvonat. A tragédiának nyolc halálos áldozata és csaknem száz sérültje volt. Az ügyben indult per jelenleg is tart.

A pozsonyi lap szerint a szlovák vasúttársaság azzal érvel: a hasonló pályázatok elbírálásakor az ártatlanság vélelmének elvét kell alkalmazniuk, így, mivel a cég ellen zajló eljárás még nem zárult le, az annak során megfogalmazott vádak sem lehetnek mérvadóak.