Lóból sem árt meg a sok

2012-12-06 16:39:00 V.J.

hírkép

A címben idézett – kicsit átalakított – mondás vált valóra december első hétvégéjén a Papp László Sportarénában. A VI. OTP Bank Lovas Világkupa három napja alatt nemcsak a tizenháromezer gyerek, de a közönség felnőtt része is olyan csodákat láthatott, melyekre csak együtt képesek lovak és emberek.



Pénteken, szombaton és vasárnap is elkápráztatta a nézősereget a legnagyobb hazai lovasrendezvény világhírű sztárvendége Lorenzó, a „repülő francia”. A lovas szabadidomítás szinte már művészet, melyet itthon csak a OTP Bank Lovas Világkupán élvezhetnek a lovaglás szerelmesei. Lorenzó persze maga is tiltakozna, ha azt állítaná valaki, hogy ez csak az ő érdeme. Itt valódi csapatmunkát láthattak az álmélkodó nézők, mert tucatnyi paripán állva ugratni az akadályok felett nem vihető végbe a lovak közreműködése nélkül.

A show igazi példája volt annak, hogy mennyire társa az embernek az állat. Ez persze bebizonyosodott a versenyeken is, de amit a francia idomár bemutatott maga volt a filozófia. EZ volt a lovaskupa rendezvényeinek igazi eszenciája.

Aki számára még eddig kételyek merültek fel a lovaglás és a lóval való együttélés terápiás hatása iránt, az Lorenzó showja után már nem kételkedhetett. És ezek után talán az sem volt véletlen, hogy a nemes cél érdekében rendezett LEGO-csikó árverés oly nagy sikerrel zárult.