A Szigetköz ezer arca Pozsonyban

2012-12-11 20:54:00 j.protic

hírkép

Egyre több szlovákiai vendég érdeklődik a Szigetköz turisztikai kínálata iránt – hangzott el a Szigetköz Falusi Turizmusáért Egyesület pozsonyi sajtóértekezletén, melyre a Magyar Nagykövetség dísztermében került sor.



Az 1997-ben alapított, a térség turisztikai vállakozásait tömörítő Egyesület az idén –EÚ támogatásnak is köszönhetően –Szigetköz ezer arca néven indított népszerűsítő kampányt, mely kiterjed a Mosoni síkságra is.

 

A térség turisztikai lehetőségeit, idegenforgalmi látványosságait és vendéglátó-ipari szolgáltatásait népszerűsítő kampány három fő elemét - egy több mint százoldalas könyvkiadványt, a régiót bemutató filmet, valamint a hasonló célt szolgáló honlapot - Szigetköz Falusi Turizmusáért Egyesület képviselői mutatták be a szlovákiai újságíróknak..

 

Mint Fazekas László, az Egyesület elnöke elmondta, a kiadványok a régió gasztronómiáján, és az ott lévő kikapcsolódási és szórakozási lehetőségeken keresztül három nyelven, magyarul, szlovákul és németül mutatják be a Szigetközt. A régió néhány idegenforgalmi központjában az ingyenesen hozzáférhető kiadványokat elsősorban a csoportos turizmust szervező szervezeteknek szánják.

Szirtl György, a Szigetköz Falusi Turizmusáért Egyesület vezetőségi tagja szerint a régió legfőbb idegenforgalmi vonzerejét a gasztroturizmus, a vízi turizmus és a termálturizmus képezi. Ezen belül a Szlovákiából érkező turisták számára a fürdők jelentik a legnagyobb vonzerőt. A Győrhöz közeli,lipóti fürdő látogatóinak több mint felét szlovákiai vendégek adják. A régióban folyamatosan nő a határon túli turisták száma és aránya, jelenleg majdnem minden második vendég Szlovákiából érkezik.

A vendégkör összetételének változására reagálva a Szigetköz Falusi Turizmusáért Egyesület tagjainak jelentős része egy 60 órás szlovák nyelvtanfolyamon is részt vesz.

Magyarország legnagyobb szigetét, a Nagy – és a Mosoni – Duna körülölelte Szigetközt nem véletlenül nevezik a Duna ajándékának, hiszen annak hordaléka építette fel. Alig 65 km2 területen csaknem 3OO kisebb-nagyobb sziget található.A táj gazdag növény- és állatvilága várja a természetkedvelő turistákat. Pozsony 15 kilométeres közelsége sok szlovákiai vendéget is csalogat. A vízitúrák kedvelői végigjárhatják a galéria erdők övezte Duna ágakat, hangulatos sétát ígér Mosonmagyaróvár belvárosa is. A Szigetköz igazi horgászparadicsom, de a kerékpárral érkezők rácsodálkozhatnak a hédervári kastélyparkra, a Lipóti Termál- és Élményfürdőre vagy a szigetközi vizivilág sokszínűségére. Kedvelt térségi program a lovas iskolák által szervezett túralovaglás, sétakocsikázás. Dunakilitin kilenclyukú golfpálya várja a golf szerelmeseit. A Szigetköz gazdag hal- és vadállománya egyben megalapozza a gasztronómia sokszínűségét. Szinte minden település éttermekkel, panziókkal, falusi vendégfogadókkal várja ebbe a csodálatos környezetbe az ide látogatókat.