Gulyás lesz a sláger a Gourmet Fesztiválon

2013-04-17 16:12:00 superadmin

hírkép

Május 30. és június 2. között ismét a Millenáris Parkba várja vendégeit a legnívósabb és legváltozatosabb hazai gasztrorendezvény, az OTP Klub Gourmet Fesztivál.



A magyar gasztronómia szerelmesei számára kihagyhatatlan esemény még a tavalyinál is 50%-kal több kiváló éttermet vonultat fel,  idén már szinte a teljes hazai élmezőny bemutatkozik, a vidéki Magyarország gyöngyszemeitől a budapesti sztárséfekig. Jelentős újításként az idei gasztro rendezvény kiemelten foglalkozik az ország legismertebb ételével, a gulyással is. 2013-ban már nemcsak a nagyközönség kulináris továbbképzését tűzték ki célul a szervezők, azzal, hogy egy helyen elérhetővé, megkóstolhatóvá teszik az ország legjobbjait, hanem a szakma tovább fejlődését is igyekeznek szolgálni. A rendezvény szakmai napján ugyanis a legkiválóbb kistermelők, sajtkészítők és az éttermesek találkozhatnak egymással.

Az elmúlt két évben teljesen megújult, és immár egyértelműen a legnívósabb hazai gasztronómiai seregszemlének számít az OTP Klub Gourmet Fesztivál. A színvonal ráadásul nemcsak a résztvevők összetétele és az igazán egyedi ételkínálat miatt kiemelkedő, de a helyszín kialakítása, az ülőhelyek száma, az egyedi étkészletektől, a kiegészítő programokig, minden azt a célt szolgálja, hogy a látogatók igazi élményekkel gazdagodjanak. A bevált szlogen „Kóstold meg Magyarországot!” jegyében, idén még több vidéki és fővárosi étterem várja a kulináris érdeklődésű nagyérdeműt. A rendezvény igyekszik átfogó képet adni a hazai csúcsgasztronómiáról, bemutatva a legjobb éttermeket, borászatokat, gourmet üzleteket, cukrászdákat.

"A hazai top 50 étteremből 2013-ban már szinte mindenki képviselteti magát és ráadásul sokan úgy jelennek meg, hogy ez az egyetlen rendezvény, aminek a kedvéért kimozdulnak a megszokott konyháikból. Az a cél vezérel bennünket, hogy a Millenáris területén bemutassuk az ország gasztronómiai makettjét. Szeretnénk, ha az érdeklődők, elérhető árakon (500 és 1000 forint között/adag) megkóstolhatnának megannyi izgalmas és ínycsiklandó finomságot. Az ételek mellé szakemberek által összeállított bor ajánlatot is kapnak majd a látogatók, akik a párosított borokat a helyszínen szintén megízlelhetik. Egy helyen megkaphatnak szinte mindent, amit amúgy csak hosszas utazással és komoly ráfordításokkal tudnának csak felfedezni” – mondta Gerendai Károly, a Gourmet Fesztivált szervező Sziget Kft igazgatója.

Az idei év újítása, hogy a Gourmet Fesztivál kísérletet tesz arra, hogy a csúcsgasztronómiát és a mindennapok étkezési kultúráját közelítse egymáshoz. Ennek jegyében mutatkozik be a rendezvényen a „gulyás”, a legkülönbözőbb formákban, legyen az leves, pörkölt, hab, mártás, vagy akár terrine. „A fesztiválon megjelenő éttermek általában 2-3 különleges fogást készítenek, amivel igyekeznek a konyháik jellegzetességeit bemutatni. Idén viszont arra kérték a szervezők a meghívott csúcséttermek séfjeit, hogy a saját kreálmányaikon túl, készítsenek még egy fogást, egy igazán közkedvelt magyar ételt, a gulyást, ahogyan ők a legjobbnak gondolják.

A példa nélküli étel- és italkínálaton túl, színvonalas gasztro- és zenei programok is várják majd a látogatókat. A Gourmet gasztroszínpadán például testközelben láthatja a közönség az ország Michelin-csillagos séfjeit, Széll Tamást (Onyx) és Miguel Rocha Vieira-t (Costes), akik külön bemutatóval készülnek, továbbá a tavalyi sikerre való tekintettel idén is lesz Bíró Lajos - Segal Viktor párbaj, idei témájuk a padlizsán.