Magyarok nyerték a brit csillag születiket!

2013-06-08 23:45:00 superadmin

hírkép

Egész Nagy-Britanniát meghódította a magyar Attraction árnyékszínház együttes. Megnyerték a brit csillag születik tehetségkutatót, a Britains Got Talent-et. Íme a győztes produkció, gratulálunk, hajrá magyarok!



Szinte biztos, hogy a következtő egy hét erről a magyar csapatról fog szólni, akiket a magyar csillag születikből kidobtak, Angliában világhírre tettek szert. Győztes produkciójukban a brit nemzeti érzelmekre hatottak és ez kellett.

Az Attraction a végső megmérettetés 11 szereplője közül a legtöbb közönségszavazatot kapta. A világ egyik legnagyobb ilyen jellegű showműsorában aratott diadallal 250 ezer font (87 millió forint) pénzjutalom jár, és a társulat jogot nyert arra is, hogy részt vegyen az idei Királyi Varietén, ahol az uralkodócsalád tagjai, köztük II. Erzsébet királynő előtt léphet fel.

Csák János, Magyarország londoni nagykövete az eredményhirdetés után, a műsorban bejátszott élő telefonhívásban köszönte meg a brit közönség támogatását.

Az együttes, amely az ITV kereskedelmi televízión sugárzott vetélkedő történetének első magyar döntőse és nyertese, Edward Elgar hazafias dala, a Land of Hope and Glory zenéjére adta elő bravúros árnyjátékra épülő kétperces produkcióját.

Az előadás Nagy-Britannia utóbbi évtizedeinek történelmi eseményei, kiemelkedő politikai személyiségei és az uralkodó előtt tisztelgett. Először Sir Winston Churchill néhai miniszterelnök, a világháborús győztes alakja elevenedett meg. Közben bejátszották a legismertebb és leggyakrabban idézett mondatot - "We shall fight them on the beaches" - Churchill 1940-ben elhangzott híres parlamenti beszédéből, amelyben a kormányfő hitet tett amellett, hogy Nagy-Britannia soha nem adja fel a küzdelmet a náci Németország ellen, és harcolni fog ellene tengeren, tengerpartokon, szárazföldön, hegyekben és városokban.

Utána elhangzott Churchill történelmi bejelentése a II. világháború európai hadszínterein aratott győzelemről.

Ezután a tavaly nyári londoni olimpiai játékok emléke elevenedett meg az előadásban: az árnytáncosok kialakították az olimpia ötkarikás szimbólumát, miközben David Cameron brit miniszterelnök megnyitó beszédének egy részlete hallatszott.

A következő jelenetben a társulat II. Erzsébet királynő koronázásának idei 60. évfordulójáról emlékezett meg, kialakítva az uralkodó árnyfiguráját, és a koronázás pillanatát. A záró képsor a brit oroszlánt ábrázolta, a közönség egetverő ovációja közepette.

Simon Cowell, a tehetségkutató producere, a zsűri elnöke az előadás után kijelentette: el sem tudta volna képzelni az idei döntő ennél jobb befejezését.

Szűcs Zoltán, az együttes alapítója és vezetője közölte: ez volt a csapat eddigi legfontosabb előadása. "A brit közönségnek szeretnénk köszönetet mondani ezzel az előadással" - tette hozzá, utalva arra, hogy a társulat a múlt heti utolsó elődöntőből a legtöbb közönségszavazattal jutott a szombat esti döntőbe.

A két és félórás fináléban az Attraction társulatának meglehetősen összetett mezőnnyel kellett megküzdenie. A döntősök között volt hasbeszélő, 14 éves humorista, egy szál gitárral fellépő popénekes reménység, női parodista, gyermekek alkotta táncegyüttes és hihetetlen hangú, de szintén gyermekkorú soulénekes.

Az eredményhirdetés során először azokat a fellépőket hirdették ki, akik a közönségszavazatok alapján nem jutottak be az első három közé, majd a talpon maradt hármas mezőnyből - az Attraction mellett a Richard and Adam énekes duó és Jack Carroll, a 14 éves humorista - végül a magyar társulat diadalát jelentették be a műsorvezetők.

Szűcs Zoltán az eredményhirdetés után - a műsorvezető kérdésére, hogy mire fordítják a 250 ezer fontos fődíjat - kijelentette: erre még nem tud válaszolni, a társulat számára most az a legfontosabb, hogy előadhatják produkciójukat a brit királyi család tagjai előtt.

A magyarok győzelmének kihirdetése után, az ITV digitális csatornáján, az ITV2-n folytatódó élő műsorban Csák János londoni magyar nagykövet telefonon "fantasztikusnak" nevezte, hogy Nagy-Britannia, e multikulturális nemzet egy olyan együttesre voksolt, mint az Attraction. A nagykövet megköszönte "a fantasztikus brit közönségnek" a magyar csoport támogatását.

Válaszában Simon Cowell kijelentette: nagyon örül a magyarok győzelmének, és megtiszteltetésnek veszi, hogy a Britains Got Talent műsorában léptek fel. Hozzátette: reményei szerint hamarosan ellátogat Magyarországra.

Amanda Holden színésznő, a zsűri egyik tagja az eredményhirdetés után kijelentette: az Attraction produkciója alapján biztos benne, hogy a társulatból globális sikeregyüttes válik.

Ennek reális lehetőségére már a szombat esti döntő előtt utalt a brit sajtó. A The Sun - a legnagyobb példányszámú brit napilap - szombati kiadásában felfedte: tudomása szerint Simon Cowell már elkezdte az előkészületeket az Attraction "áttelepítésére" Las Vegasba, az amerikai szórakoztatóipar fellegvárába, ahol az egyik legnagyobb globális megashow, a Cirque du Soleil riválisaként léptetné fel a magyar együttest.

A Britains Got Talent egyik bennfentese azt mondta a The Sunnak, hogy "Cowell szilárd meggyőződése szerint az Attraction jövője Las Vegasban van".

A londoni fogadóirodák körében is messze a magyar társulat volt a szombat esti döntő favoritja.

Az egyik legnagyobb fogadóhálózat, a Ladbrokes hetek óta a magyarok győzelmét kínálta játékra listavezetőként, egyre szűkülő, szombaton már csak 2/7-es pénznyeremény-esélyt kiírva az Attraction döntőbeli diadalára. Ez azt jelenti, hogy aki erre a tétre tett fel 100 fontot, és fogadása bejött, az utolsó kiírás alapján mindössze 129 font nyereményt kasszírozhatott.