Konferencia az Alvás Világnapja alkalmából

2014-03-11 14:44:00 V.J.

hírkép

A fejlett világban élők több mint harminc százaléka szenved valamilyen alvásproblémában. Az alváshiány nemcsak fáradttá, de beteggé is tesz bennünket. Az idei Alvás Világnapja nyitórendezvényén kiderült, alvásbarát hotelek, okostelefonos alkalmazások is segítenek az egészséges alvásban. Kiderült az is, hogy melyik hotel alvásbarát.

 



2014-ben a Sleepfriendly hotel díjat a Four Seasons szállodalánc budapesti tagja, a Four Seasons Hotels and Resort  érdemelte ki. A díjat a világnapon Yves Giacomettinek, a világhírű idegenforgalmi cég budapesti ügyvezető igazgatójának G. Németh György, a Sleepfriendy Program elnöke, Kiss Róbert Richard, a Sleepfriendly Hotel Program vezérigazgatója és  Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke nyújtotta át.

A szállodák között is egyre több az „alvásbarát”. A Sleepfriendly Program keretében elkezdődött a nemzetközi és a hazai szállodák vizsgálata abból a szempontból, hogy a szállások mennyire kellemesek az alvás feltételei..

A minősítés a pihentető alvás feltételeinek sokoldalú felmérését jelenti, amely kiterjed a szobákban az alvás alapvető eszközeinek (matrac, ágy, ágynemű) minőségére, a pihentető alvás feltételeinek (hang-, fény- és levegő körülmények), a kiegészítő eszközök és szolgáltatások (füldugó, ébresztési módok stb.) meglétére és minőségére. Az eszközök állapotára, tisztaságára, a vendégek tájékoztatására, véleményére, a vendég elégedettség mérésére, a vendégpanaszok kezelésére. A minősítés a bizalom és a megbízhatóság jele, a szálloda vendégeinek jelzés és üzenet, hogy a kiválasztott, minősített elszállásolási egység teljesíti, illetve túlteljesíti a minőségi alvás feltételeit a szobáiban.

A turizmusban is egyre jobban felértékelődik a pihentető alvás feltételeinek megteremtése. A minősítés garanciát ad arra, hogy az adott szolgáltató valóban megfelel a kategóriáján belül elvárható követelményeknek mind a vendégek, mind pedig a szakma követelményeinek a figyelembe vételével.

Mint Yves Giacometti a Világszámnak elmondta magyar szállodájukban az év végéig bevezetik új szolgáltatásukat, melynek alapján a vendég választhatja meg szobájának matracát, annak keménységét, az ágynemű anyagát és minőségét. A Four Seasons láncnál az alvás éppúgy az élmény része, mint bármely más szolgáltatás. Az ágyak kialakításakor 3000 vendég véleményét vették figyelembe és ennek alapján választották ki a matracszállítóját is.

A stressz, a túl sok munka, az egészségtelen életmód követ bennünket az ágyunkba is. Hogy ez megváltozzon hívták életre a World Sleep Day programot, melynek magyarországi rendezvényeit ötödször tartják meg. A Magyar Alvástársaság neves szakemberek, orvosok, pszichológusok ismertették a kutatások aktuális eredményeit.

„Vajon megszülettek volna Einstein zseniális eredményei pihentető alvás nélkül?”- tette fel a kérdést Dr. Váradi Katalin alváskutató. Hiszen az aktív élet záloga az alvás, az álom és az éberség egysége. Ennek pedig elengedhetetlen feltétele a jó alvásstruktúra. Több résztvevő is kiemelte a technológia fejlődésének fontosságát az alváskutatásban.  Már 8 millióan töltötték le okostelefonjukra az alvássegítő alkalmazásokat világszerte. Sokan alszanak párnájuk alatt telefonnal, mely nemcsak figyeli a megfelelő alvásritmust, de még az ébresztést is ehhez igazítja. A horkolás visszajátszható, nemcsak párunknak, de orvosunknak is.

Érdekes, hogy a fejlett országok lakói rosszabbul alszanak, minden technológiai inyencséggel felszerelt „szuperágyaikban”, mint például a japánok hagyományos fekhelyeiken. Ráadásul álmainkat sem kezeljük jól – mondta a szalember, aki a szorongásos álmok feldolgozására hívta fel a figyelmet. Félünk az alvászavartól ezért még inkább szorongunk. Ebből az ördögi körből csak kontrollált gondolkodással lehet kitörni.

Ma már azt is tudjuk, hogy a biológiai óránk harmonikus működésért is gének felelnek – derült ki Dr. Vida Zsuzsanna rövid előadásából. Az óragének vezérlik a bioritmust és eszerint működnek testünk összes sejtjei. A kisérletek szerint már öt napos rossz alvás is káros. Ez pedig az immunrendszert gyengíti, mely miatt rák, depresszió, elhízás alakul ki.

Az Alvás Világnapjáról a világ 72 országában emlékeznek meg. Ez az alvás ünnepe. Aludjunk jól, és nemcsak ezen a napon!