Hegedűs kapta idén az OTP táncház díját

2014-03-29 22:35:00 V.J.

hírkép

2014-ben Draskóczy Lídiát tüntették ki az OTP Bank és a Táncház Egyesület által alapított Táncház díjjal. A XXXIII. alkalommal megrendezett Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár színpadán idén is találkozhattak a hazai folklór legjobb képviselői.



Március utolsó hétvégéjén ismét a fővárosba varázsolták a magyar vidék hangulatát a Papp László Sportaréna fellépői. A legjobb hazai amatőr és profi néptáncosok ropták a rendezvény két napja alatt a sportcsarnok szinte minden helyiségében. Kicsik és nagyok válogattak a kirakodóvásár portékái között egész nap. Este pedig kezdetét vette a nagyszabású gála, ahol Magyarország minden tájegységének táncai bemutatkoztak a közönség előtt.

Az est fénypontjaként szólították a színpadra az OTP Bank Táncház Díjának idei nyertesét, akire a bank facebook oldalán is a legtöbben szavaztak. Draskóczy Lídia nemcsak vírtuóz hegedűs, népzenegyűjtő, de három gyermek édesanyja is. Brácsa szakon végzett a zeneművészeti főiskolán, az elmúlt évtizedek alatt pedig személyesen gyűjtötte a moldvai hegedűsök ismeretlen dallamait.

A pénzdíjjal is járóTáncház Díjat 2012 óta olyan kiemelkedő népzenész vagy néptáncos kapja, aki tevékenységével aktívan járul hozzá a néphagyományok fenntartásához és átörökítéséhez a fiatal generációk számára.