Irány a Nagy-Szín-Pad!

2014-05-09 16:45:00 superadmin

hírkép

Új „tehetségmutató” verseny indul, melynek főtámogatója az OTP Junior. A Nagy-Szín-Pad! célja olyan zenei produkciók támogatása, akik már rászolgáltak a közönség szeretetére, de a nagy áttörés még előttük áll.



​2014 májusában egyedülálló zenei versenyt indít útjára a VOLT Produkció és az MTVA. Az esemény - az alapítók szándéka szerint - már rövid távon is nagy hatással lehet a hazai popszakmára. A Nagy-Szín-Pad! nem egy újabb tehetségkutató, mivel itt 15, a hazai popszakma fontos szereplői által kiválasztott, szűkebb körben már bizonyított produkció lép színpadra. A meghívottak – legfőképp a győztesek – a következő egy évben jelentős támogatásra számíthatnak a Petőfi Rádió részéről, továbbá főszereplőként vehetnek részt a VOLTon, a Szigeten és a Strand fesztiválon, valamint videoklipet és turnétámogatást is kapnak. A Nagy-Szín-Pad! főszponzora az OTP Junior, mely ötállomásos országos turnét is biztosít a nyerteseknek.

Támogatni a tehetségeket

„Nagy-szín-pad, nagy-szín-pad!” – skandálja a közönség, amikor egy zenekart megszeret, felfedez magának, és egyben arra buzdítja az adott fesztivál szervezőit, hogy a jelenleginél jobb helyen és időpontban léptesse fel őket legközelebb.  Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, a Nagy-Szín-Pad! verseny ötletgazdái, több hazai fesztivál főszervezői meghallották a közönség szavát. „Fesztiválszervezőként több mint két évtizede közvetlen közelről figyeljük a hazai popszakma működését. Azt látjuk, hogy idehaza – megfelelő infrastruktúra hiányában – nagyon lassan jut el egy-egy zenekar a klubos működéstől az igazi ismertségig” – mondta Lobenwein Norbert. „Fel kellett ismernünk, hogyha változtatni szeretnénk ezen, össze kell fognia azoknak, akik idehaza „erőt” képviselnek. Fesztiváljaink összesen közel egymillió fiatalt érnek el egy évben, a Petőfi Rádió pedig az utóbbi évek legfontosabb trendformáló médiuma lett. Az MTVA vezetői azonnal igent mondtak a megkeresésre, és hónapok óta együtt dolgozunk a Nagy-Szín-Pad! megvalósításán” – tette hozzá Fülöp Zoltán, a VOLT Produkció másik vezetője.

A Nagy-Szín-Pad! főszponzora az OTP Junior. „A verseny azokat a produkciókat támogatja, amelyek már önerőből eljutottak egy bizonyos szintre, de fontos, hogy még többen felfigyeljenek rájuk, segítsenek nekik. Az OTP Junior az elmúlt évek során olyan tehetségeket támogatott, akik példaképek lehetnek a mai fiatalok számára, ezzel buzdítva őket arra, hogy merjenek küzdeni az álmaikért. A támogatottaink között szereplő PunnanyMassif már bizonyított. Most itt a lehetőség, hogy új zenekarok lépjenek a nyomdokukba. Szeretnénk, ha minél többen megismernék és felfedeznék a 15 zenekart, ezért inspiráló példájukat a Facebook oldalunkon szervezett szavazással és ősszel egy ötállomásos országos koncertturnéval ismertetjük meg a nagyközönséggel.” – mondta Dolezsai Gergely, az OTP Bank marketingkommunikációs osztályvezetője.

Verseny a szavazatokért

A Nagy-Szín-Pad! 2014-es versenyében az alábbi 15 banda vehet részt: Blahalouisiana, Carbovaris, Cloud 9+, Deniz, Elefánt, Halott Pénz, Hangmás, Ivan &theParazol, Manoya, Mary Popkids, Odett, Óriás, Szabó Balázs Bandája, Turbo, WeareRockstars.

Az elődöntők május 20-21-22-én a budapesti Akvárium Klubban zajlanak, a koncertekre és a döntőre az OTP Juniorosok 30 százalékos kedvezménnyel vehetnek jegyet. Fordulónként 5-5 produkció, egyenként 15 perces, élő koncertet ad. A műsort az m2 élőben közvetíti, de a www.nagyszinpad.com oldalon is élőben lesz látható és hallható a program, a Petőfi Rádió pedig még aznap este műsorra tűzi a teljes koncertfolyamot. Az egyes fordulók kezdetétől 72 órán át szavazhat a közönség az OTP Bank Facebook oldalán, az Instagramon keresztül és emelt díjas SMS-ben – utóbbi bevételeit a versenyzők díjazására fordítják.

Az elődöntők eredményét május 26-án reggel a Petőfi Rádió adásában hirdetik ki, az első öt, legtöbb szavazattal bíró produkció vesz részt a döntőn, amelynek június 1-jén, vasárnap este ugyancsak az Akvárium Klub ad otthont.

Az első öt helyezett a VOLT Fesztivál 0.napján, az OTP Junior – Petőfi Rádió Színpadon ad koncertet, a verseny győztese a VOLT Fesztiválon az ArcticMonkeys előtt a Telekom Nagyszínpadon lép fel, a legjobb helyezettek a Sziget Fesztiválon a Petőfi Rádió – VOLT Fesztivál színpadon co-headlinerként szerepelnek, valamint a tíz legsikeresebb produkció a STRAND – Nagyon Zene Fesztiválon is koncertet adhat.

A verseny legjobbjai az OTP Junior jóvoltából ősszel ötállomásos országos turné keretében Magyarország legjobb klubjaiban léphetnek fel, a Sziget Szervezőiroda pedig vállalta, hogy az első három helyezett számára külföldi fesztiválmeghívásokat szervez.

Az MTVA valamint a Petőfi Rádió műsoraikban kiemelt megjelenést biztosít a résztvevő együtteseknek, továbbá két produkció 1-1 millió forintos videoklip-támogatásban, három zenekar pedig 1-1 millió forintos próbaterem-támogatásban részesül.