Túl meleg a nyár? Itt az északi Riviéra!

2014-06-08 21:20:00 szorenyi.p

hírkép

Egyesek szerint Szczecin két órányi autózásra van a fővárostól. Ez kissé meglepő kijelentés annak fényében, hogy majd egy órát repültem, hogy ideérjek Varsóból. Szczecin (Stetin) csak 1945 után került Lengyelországhoz, korábban Németország harmadik legnépesebb városának számított.



Mint kiderült, Berlintől van két órányira, és ennek megfelelően igen kedvelt üdülőhely a német szomszédok számára. A német hatás mindenütt fellelhető a városban. Jellemzően vöröstéglás épületek a múlt század harmincas éveiben épültek. A város közepén botanikus kert található, ami nevezetes látnivalója a városnak. A szczeciniek nagyon büszkék a parkra, amely északi szokás szerint, nemcsak mint botanikus kert funkcionál, hanem temető is egyben. A neogótikus bejárati kapu Wilhelm Meyer tervei alapján készült, ahogy a görög kereszt alaprajzú ravatalozó. A város főépítésze szintén itt nyugszik, keze munkáját számos szczecini és berlini épület őrzi.

Egyetem város a legjobb iskolája az Akademia Morske, a tengerészeti Akadémia. Kikötője az Odera partján fekszik, hatalmas és jelentős hajógyárakkal. Hansa város volt, történelmi belvárosából szinte semmi nem maradt meg a háború után.

Kołobrzseg

Az ötvenezer lakosú város a Nyugat-pomerániai régió gyógyüdülő központja. Többségében német családok és nyugdíjasok látogatják. rengeteg szálloda nő ki itt egymásután a földből. Gyönyörű széles, homokos tengerpart húzódik végig a város hosszan elnyúló vonalában. Nyáron nagyon kellemes meleg van, remek alkalom nyílik a tengerparton való napozásra. A tenger azonban nem melegszik fel, még a nyár közepén is hidegnek mondható. Nagyjából 12-16 Celsius fokos. Az ötvenezer helyi lakos mellett százötvenezer turista is itt lakik a város szállodáiban. A hotelek foglaltsága egy szállodavezető elmondása alapján nyolcvan százalékos. Jelentős a belföldi turizmus is, sok lengyel érkezik az ország minden területéről ide üdülni.

Kamien Pomorski

A legenda szerint, amikor a városnak nem volt még neve, élt egy nagyon magas ember ezen a vidéken, egy igazi óriás. Nagyon szomorú volt, mert nem talált párt magának. Az ördög egyszer gondolta, hogy elrabolja a lelkét. Nő képében megjelent az óriásnak, összeismerkedtek és elkezdtek beszélgetni. Azonban kiderült a turpisság, és az óriás elkergette az ördögöt. Mérgében egy nagy követ hajított utána, ami a mai napig megtalálható a városban. Ezt a helyiek „kamiennek” nevezték, ami követ jelent. A város számos nevezetességgel rendelkezik. Legnagyobb templomában jelentős barokk orgona található. A város főterén pedig, ami a kikötőre és a körülölelő öbölre néz, gótikus városháza található és középkori fagerendás épületek.

Swinoujscie

Kikötőváros az Odera torkolattól biztosít kijáratot a Balti-tenger felé. Sokáig úgy tűnt a történelem során, hogy ez lesz a legnagyobb lengyel kikötőváros ezen a vidéken, de az élet úgy hozta, hogy a hatvan kilométerrel délebbre fekvő Szczecin lett a jelentősebb. A skandináviba induló kompok azért hagyományosan innen indulnak. A város három szigeten fekszik, amelyeket hidak kötnek össze. A német-lengyel határ közelsége miatt a város szállodáinak szolgáltatásait német turisták veszik igénybe legjelentősebb számban.