Jövőre baj lehet a céges bankszámlákkal
2014-12-04 16:20:00 superadmin
Alig egy hónapja van a kiértesített vállalkozóknak arra, hogy számlavezető bankjuknál nyilatkozzanak a társaság tényleges tulajdonosáról. Minderre egy tavaly elfogadott jogszabályváltozás kötelezi a vállalkozásokat.
Amennyiben a bankjuk által értesített cégek december 31-ig elmulasztják megtenni nyilatkozatukat, január elsejétől a pénzintézet nem tudja megbízásaikat teljesíteni. Ez azt is jelentheti, hogy az érintet cég, januárban nem tud majd például bért utalni.
2013. július 1-jei hatállyal módosult a 2007. évi CXXXVI. számú, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény. A jogszabály értelmében azon vállalkozások és egyéb szervezetek (pl. alapítványok, egyesületek) képviselői, akik ezt eddig nem tették meg,2014 végéig kötelesek a tényleges tulajdonosra vonatkozó írásbeli nyilatkozatot kitölteni és eljuttatni a számlavezető pénzintézetükhöz. Amennyiben több ilyen van, akkor minden számlavezető pénzintézetnél külön nyilatkozatot kell tenni - figyelmeztet a határidőre az OTP Business vezetője. Csonka Tibor elmondta, annak ellenére, hogy az OTP Bank az elmúlt hónapokbanszámos eszköz segítségével hívta fel a vállalkozói ügyfelek figyelmét a határidőre, még így is több tízezerre tehető azon vállalkozások száma, amelyek nem nyilatkoztak a cég tényleges tulajdonosáról. Az ügyvezető igazgató emlékeztetett rá, hogy tényleges tulajdonos az a természetes személy, aki jogi személyben vagy egyéb szervezetben közvetlenül vagy közvetve a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább 25%-val rendelkezik, vagy meghatározó befolyással rendelkezik, vagy, akinek az érdekében az ügyfél az ügyleti megbízást adta.
Csonka Tibor szerint fontos tudni, hogy csak annak a cégnek kell nyilatkoznia, amely erről értesítést kapott számlavezető bankjától. A nyilatkozatot megtehetik személyesen a bankfiókban, vagy – ha a számlavezető bank ezt jelzi – postai úton.
Amennyiben a vállalkozástól nem érkezik meg a nyilatkozat, akkor a bankok 2014. december 31-ét követően az ügyleti megbízások teljesítését kötelesek megtagadni, így a vállalkozás a nyilatkozattételig lényegében fizetésképtelenné válhat. Ebben az ügyben a pénzintézeteknek nincs mérlegelési lehetősége.
Azon vállalkozóknak és egyéb szervezeteknek, akik a bankfiókban kívánnak eleget tenni a jogszabályi kötelezettségüknek, érdemes figyelembe venniük, hogy számos ügyfelet érint a nyilatkozattétel, ezért célszerű nem az utolsó pillanatra hagyniuk annak kitöltését. Az év végéhez közeledve ugyanis nő a fiókok leterheltsége, így a néhány adatot tartalmazó nyilatkozat kitöltése és leadása több időt vehet igénybe.