Különleges ajándékot kaptak a székelyek

2015-01-13 19:53:00 szorenyi.p

hírkép

Egy székelyföldi nemzetközi repülőtér megvalósíthatósági tanulmányát mutatta be Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. A Hargita repülőtér a Hargita hegység lábainál, a Székelyudvarhelytől mintegy 12 kilométerre fekvő Cekend tetőn épülhetne meg. A megvalósíthatósági tanulmányban szereplő 2500 méter hosszú, 45 méter széles aszfaltozott futópálya Airbus A320-as típusú és ennél kisebb gépek fogadására lenne alkalmas.



A tanulmány elkészítői romániai, magyarországi és más új európai regionális repülőterek adatai alapján arra a következtetésre jutottak, hogy ha rendelkezésre áll a megfelelő méretű terület, a repülőtéri alap-infrastruktúra mintegy 15 millió eurós költséggel (4,6 milliárd forint) megépíthető.

Szász Jenő elmondta, hogy a Budapesttől és Bécstől 100-100, Pozsonytól 80 kilométerre lévő Győr-Pér repülőtér számított kiindulópontnak a Hargita repülőtér tanulmányának elkészítéséhez. Úgy vélte, a régió fejlődéséhez elengedhetetlenül fontos lenne a székelyföldi repülőtér megépítése. A Cekend tető, amelyre a repülőtér épülhetne, egyaránt mintegy 120 kilométerre fekszik a marosvásárhelyi repülőtértől és az épülő Brassó melletti repülőtértől.

„Mi ezt ajándéknak szántuk a székely közösség számára, megvalósítása csak széles körű összefogással képzelhető el” – mondta a tanulmányról Szász Jenő.

A tanulmányt egy héttel azt követően mutatta be a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, hogy a Hargita Megyei Tanács is közzétette a megyei repülőtér-fejlesztési koncepcióját. A megyei önkormányzat a Csíkszereda szomszédságában fekvő Csíkcsicsó melletti füves repülőteret fejlesztené olyan légi kikötővé, amely összeköttetést teremthetne kis repülőgépek számára a Székelyföld és Budapest között. A megyei önkormányzat által elképzelt fejlesztési program első szakaszában 1,2 kilométer hosszú, 25 méter széles futópálya épülne.

A Hargita megyei önkormányzat keddi közleményében tudatta, hogy a fejlesztési koncepció közvitája után a Hargita megyei közgyűlés hoz határozatot a repülőtér-fejlesztésről. A közlemény szerint a megyei önkormányzat korábban a Cekend tetői és a gyergyószárhegyi repülőtér létesítéssel is foglalkozott.

„Egymást erősítő elképzelésekre van szükség, a megyei tanács pedig ezek mellé áll, mert nem szeretnénk ölbe tett kézzel ülni addig, amíg Székelyföldet autópályák keresztezik, hiszen ez egyelőre távoli álom. Egy repülőtér megvalósítása viszont hamarabb valósággá válhat, ha van rá kellő akarat” – idézte a közlemény Borboly Csabát, a Hargita Megyei Tanács elnökét.