Határtalanul: duplán döntős délvidékiek

Óriási sikert ért el az Adai Műszaki Iskola

[Kail] publikálva: 2020-05-05 14:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Két csapattal is bejutott a Határtalanul  középiskolai vetélkedő nagydöntőjébe az Adai Műszaki Iskola. A délvidéki oktatási intézménybe kilencven százalékban magyar diákok járnak, akik azon túl, hogy korszerű műszaki tudást kapnak, az iskola szellemiségének köszönhetően nemzeti identitásukban is megerősödnek. Ehhez az egyik legjobb eszköz a Határtalanul program, melynek csúcspontja a nagyszabású középiskolai vetélkedő, véli Gilice Hilda, az Adai Műszaki Iskola igazgatónője.


- Mióta vesznek részt a diákutazási programban?

Gilice Hilda: Szinte már a kezdet kezdetétől bekapcsolódtunk a Határtalanul programba, 2012-ben volt az első pályázatunk, akkor vettük fel a kapcsolatot a budapesti Than Károly Ökoiskolával. Ez a kapcsolat azóta is tart, minden évben ellátogatnak az osztályok egymáshoz. Ilyenkor egy szakmai projektet is kidolgoznak közösen, aminek az egyik felét itt Adán, a másikat pedig Budapesten készítik el, így áll össze a pályamunka. Mindkét iskola a saját tudását teszi hozzá ehhez a projekthez, például a környezetvédelem aktuális kérdéseire keresik a megoldást. De persze ezek az utazások nemcsak a szakmáról szólnak, hanem egymás megismeréséről, a közös történelmünk felfedezéséről, a magyar-magyar kapcsolatok építéséről, az összetartozás élményének megéléséről. A budapesti mellett egri, szarvasi, debreceni, szolnoki, és két szegedi iskolával is felvettük a kapcsolatot, évente 3-4 Határtalanul pályázatot valósítunk meg, és próbáljuk éltetni a meglévő kapcsolatainkat.

- Ennek alapján számítottak arra, hogy akár két csapattal is bekerülnek a döntőbe?

Gilice Hilda: A vetélkedőbe több osztályunk is nevezett, és hatalmas siker, hogy a döntőig két csapatunk is eljutott. Nagyon fontosnak tartom, hogy külhonban élve, délvidéki magyarként megismerjék nemzetünk történelmét, a hagyományokat, azt, hogy Felvidéken is ugyanolyan magyarok élnek, Erdélyben is magyarok élnek. Bővítsék az ismereteiket, emellett pedig az identitásuk erősítésében segítjük ezekkel a programokkal őket, de életre szóló barátságok is köttetnek, élvezik egymás társaságát a gyerekek, nagyon szeretnek részt venni ezeken a Határtalanul programokon, és azt látom, hogy a szülők is nagymértékben támogatják, hogy  gyerekeik ne csak a szűkebb környezetüket ismerjék meg, hanem valóban a hazájukat, ami nem ér véget az országhatárnál.

- Meg is lett ennek a gyümölcse, hiszen két csapattal is bekerültek a nagydöntőbe.

Gilice Hilda: Amikor meghirdették a Határtalanul középiskolai vetélkedőt, nem volt kérdés, hogy jelentkezünk. A bejutottak közül az egyik csapat második osztályosokból áll, a másik negyedikesekből. Mindkét osztály vett már részt Határtalanul utazáson, az idősebbek több alkalommal is. Nagyon érdeklődnek a történelem iránt, szeretnek versenyezni, tehát ennek, és iskolánk szellemiségének, a sok-sok feladat sikeres megoldásának és az eredményes középdöntőnek köszönhetően sikerült bejutniuk a nagydöntőbe.

- A koronavírus járvány miatt hogyan kellett átalakítaniuk a felkészülést?

Gilice Hilda: A kihívás igen nagy volt, mert nem tudtak egymással találkozni, nem tudtak csoportosan dolgozni. De természetesen ezt is megoldották, a feladatokat szétosztották, mindenki megkapta a maga részfeladatát. Megvolt, hogy ki fogja összeállítani a kisfilmet, ki a legerősebb történelemben, ki fogja a fotókat összegyűjteni, és így tovább. Mindenki odahaza egyedül dolgozott, de mégis igazi csapatmunka volt.

- Ön szerint mi a küldetése a Határtalanul! programnak és a vetélkedőnek?

Gilice Hilda: Úgy érzem, hogy a több éves Határtalanul programjainknak ez a vetélkedő egyfajta összefoglalója, jelen helyzetben nem stílusos azt mondani, hogy megkoronázása, de mindenképpen felteszi az i-re a pontot. A sok évnyi tudásunkat most összegezhetjük, és prezentálhatjuk a magyarság felé.

 

 

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
350 millió fát ültettek fél nap alatt
Pedig csak 200 milliót akartak
PÉNZTÁRCA
Félmilliárd euró a vendéglátásnak
Ausztriában így állítják talpra
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
100 éve fűrészeltek ketté egy nőt
Nyugi, bűvészkedésről van szó
RECIKLI
Feltámad a Genesis
És egyből turnéra is indul

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.11. 18:35 Világszám - Inforádió
London III.
2024.10.12. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.13. 10:35 Világszám - Inforádió
London III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--