Rekordokat döntött a STRAND Fesztivál

Háromszor is ki kellett tenni a “teltház” táblát

[Kail] publikálva: 2019-08-26 09:40:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Vasárnap hajnalban ért véget a MOL Nagyon Balaton nyárzáró eseménye, a STRAND Fesztivál. A 2013-ban indult fesztivál mára a Balaton régió egyik legnépszerűbb programja lett, amelyre a szezon legvégén a vártnál jóval többen, 126 ezren látogattak el Zamárdiba, megtöltve a déli part szinte összes szálláshelyét.


A nyitónapon adták át a Petőfi Zenei Díjakat, a programban pedig többek között a Bastille, Jason Derulo, Anne-Marie, Dimitri Vegas & Like Mike, John Newman, Steve Aoki és több száz hazai kedvenc koncertje szerepelt. A hazai  fesztiválszervezés történetében először fordult elő, hogy az ötnapos fesztiválon  3 alkalommal ki kellett tenni a “teltház” táblát, a hétvégi koncertekre minden jegy elkelt.

A szervezők hazai- és világsztár fellépők bevonásával indítottak akciót, amely keretében hátrányos helyzetű családok iskolakezdését támogatják. „A jótékony kezdeményezés 140 diák iskolakezdését támogatja összesen 1.400.000 forinttal az Ökomenikus Segélyszervezeten keresztül” - mondta el Lobenwein Norbert, főszervező.

„A STRAND-dal egyidőben zajló B my Lake fesztivál 4 napja minden bizonnyal ugyancsak emlékezetes a résztvevők számára. A legnagyobb sikert a Tale of Us és Sven Väth naplementés koncertje hozta, az eseményen 4 nap alatt 46 ezren vettek részt” - tudtuk meg Fülöp Zoltán főszervezőtől.

A MOL Nagyon Balaton sorozat folytatódik, szeptember 13-14-én a balatonboglári Gömbkilátónál indul a Balaton Piknik. A MOL Nagyon Balaton eseményei már most egymilliónál több vendéget vonzottak idén a Balaton partjára.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Elkapták a Tiszán érkező szemetet
Sikeresen debütált a rendszer
PÉNZTÁRCA
Ezeket kaphatod ingyen az OTP-től
A Simple csomagot a pályakezdőknek találták ki
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Semjén Zsolt megújította a csárdást
Világrekord Gyergyószentmiklóson
RECIKLI
Napelem a fűkunyhón
Megújuló energiák forradalmasítják Afrikát?

Itt jártunk: Dánia

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

2. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

3. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

4. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

5. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

6. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

7. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

8. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

9. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

10. Medve kergetett egy síelőt Erdélyben - videó

Gyorsan vágott az esze

Műsoraink
2021.10.08. 18:35 Világszám - Inforádió
Erdély
2021.10.09. 10:05 Világszám - Inforádió
Amerikai Egyesült Államok
2021.10.10. 10:35 Világszám - Inforádió
Erdély ism.
Közösség
Nap lánya

Nem is olyan nehéz eset Katie

Szófelhő / Archív
--