2016-ban újra hasítja a vizet a Titanic

Egy ausztrál üzletember megépíti a Titanic II-t

[szorenyi.p] publikálva: 2012-07-21 15:50:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Megépítteti a Titanic II-t egy gazdag ausztrál üzletember, aki szerint a luxushajó minden korszerű biztonsági rendszerrel el lesz látva. Reméli, hogy az első osztályon olcsóbb lesz a jegy, mint 50000 dollár.


Clive Palmer bányamágnás a napokban tárta az új hajó terveit a nyilvánosság elé. Közlése szerint a Titanic II. 2016-ban indulhat első útjára. A hajó tervein a finn székhelyű tervezőcég, a Deltamarin dolgozik.

Az egykori Titanicra mai áron ötvenezer dollár lenne egy első osztályú jegy, ám Palmer úgy vélte, hogy az új luxushajó árai nem lesznek ilyen borsosak. Hozzátette azonban, ha mégsem sikerülne leszorítani az árakat, arra az esetre a harmadosztályt ajánlja, ahol maga is utazik majd.

Az üzletember megnyugtatásul leszögezte, hogy a hajót a ma érvényes minden biztonsági szabály betartásával építik meg, és természetesen megfelelő számú mentőcsónakkal és biztonsági fedélzettel is el lesz látva.

A terveket még nem véglegesítették, de a The Daily Telegraph című lapból kiderül, hogy a Titanic II-t a kínai CSC Jinling Shipyards cég építi meg.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Budapesten többé nem lehet avart égetni
Helyben kell komposztálni a falevelet
PÉNZTÁRCA
Új időpontban tart közgyűlést az OTP
A koronavírus írta felül a menetrendet
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Mi könnyíthet egy fáraó szívén?
Látogatás a Királyok völgyében és Hatsepszut templománál
RECIKLI
Zöld telefon a Föld Napján
Marketingötletben nincs hiány

Itt jártunk: Ausztrália

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Apa lesz Ed Sheeran

Egy időre abba is hagyja most a zenélést

2. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

3. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

4. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

5. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

6. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

7. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

8. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

9. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

10. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

Műsoraink
2020.10.23. 18:35 Világszám - Inforádió
Ausztrália I.
2020.10.24. 10:05 Világszám - Inforádió
Ausztrália II.
2020.10.25. 10:35 Világszám - Inforádió
Ausztrália I. ism.
Közösség
Nap lánya

Ott van benne a jó és a rossz is

Szófelhő / Archív
--