A család hercegnője

Mindig is ravasz lány volt

[superadmin] publikálva: 2018-03-14 01:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Rachel Bilson 1981-ben született Los Angelesben. Ő volt a legkisebb testvér a családban, két bátyja volt, így szüleik az ő igényeire mindig kiemelt figyelmet fordítottak. Úgy viselkedtek vele, mint egy kis hercegnővel, ezért Rachel át is vette ezt a szerepet.


2003 hozta el számára a várva várt sikert. Szerepet kapott a Buffy, a vámpírok réme és a 8 Simple Rules című sorozatokban, majd egy filmben, az Unbrokenben. Ezeket követte Summer Roberts szerepe a Narancsvidék című sorozatban. Amikor a sorozat 2003-ban befutott, Rachel nevét egész Amerikában és a világ legtöbb pontján megismerték. 2010-ben az Így jártam anyátokkal című sorozatban Ted, a főszereplő leendő feleségének, a gyerekei leendő anyjának lakótársát alakította.Fiatal korában kezdte el érdekelni a színészet világa, így 7 évesen már szerepet kapott Louis Anderson The Wrong Guys című színdarabjában. Később a Notre-Dame nevű színiiskolába iratkozott be, ahol lehetőséget kapott arra, hogy 7 rész erejéig egy kisebb szerepet kapjon a Human Targetben, ami kapcsán elhatározta, hogy a komédiák mellett marad. Rachel első igazi szereplése a Bye Bye Birdie-ben volt, amit rögtön két másik színdarab követett (The Crucibler, Once Upon a matterss).

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Déli szépség

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Mit csinálnak a felesleges élelmiszerrel?
Szembeszálltak a pazarlással
PÉNZTÁRCA
30 éves a Fórum
Az Intercontinental ünnepli a születésnapot
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Lakoma cápauszony nélkül
Leveszik a kínai bankettek menüjéről az ínyencséget
RECIKLI
Agyő, másnaposság!
A finnek kitalálták

Itt jártunk: Ausztrália

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Apa lesz Ed Sheeran

Egy időre abba is hagyja most a zenélést

2. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

3. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

4. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

5. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

6. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

7. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

8. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

9. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

10. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

Műsoraink
2020.11.27. 18:35 Világszám - Inforádió
Amerikai Egyesült Államok III.
2020.11.28. 10:05 Világszám - Inforádió
Amerikai Egyesült Államok IV.
2020.11.29. 10:35 Világszám - Inforádió
Amerikai Egyesült Államok III. ism.
Közösség
Nap lánya

Johnny Depp bántalmazott kedvese

Szófelhő / Archív
--