A dögös szőke négyet vágott

Mesternégyes a női focibajnokságban

[szorenyi.p] publikálva: 2014-03-31 11:36:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Négy gólt rúgott Nagy Lilla egy magyar női bajnoki mérkőzésen az MTK Hungária FC középpályása. Az alig 160 centis lány találataival a nagy riválisukat, a szombathelyi Viktóriát győzték le a bajnokság rájátszásában.


A tavalyi bajnok MTK nem létező bajuszát az idei szezonban már kétszer is megcibálták. Bár ez kissé képzavar, de ettől még igaz. A hétvégén legyőzött Viktóriával is 1-1-es döntetlen játszottak az alapszakaszban. Most azonban hatot rúgtak nekik, ezzel is bizonyítva, hogy idén is a bajnoki címre törnek.

A rangadó első gólját, már a harmadik percben Nagy Lilla rúgta. A még "melegítő" védők közül kiugorva rúgta el a hosszú sarokba a labdát. Aztán egy átemelés következett és a félidőben már szinte senki sem fogadott volna arra, hogy a Szombathelyről érkezők a fővárosban egyenlíteni tudnak.

Az utolsó negyedóra aztán kék-fehér gólzáport hozott. Nagy Lilla bemutatta, hogy a 16-oson kívülről is eredményes, valamint a veterán Pádár Anita és Gál Tímea is betalált.

A női bajnokság rájátszása a hétvégén kezdődött, amelynek végén az első a második helyezett játssza a két nyert mérkőzésig tartó döntőt. Nagy Lillát pedig a 4 gólja után meghívták a vb-selejtezőre készülő magyar válogatottba is.

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Feketególya fotelből
Nézze élőben a gemenci családot
PÉNZTÁRCA
Nőttek vagy csökkentek az árak a horvátoknál?
Velencéből szivárognak el a lakók
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Hova NE utazz idén nyáron?
Vagy ha mégis, hogyan?
RECIKLI
Tini verte át a Twittert
Politikusi kamuprofil

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--