A jó állás titkai

Csak semmi pánik!

[V.J.] publikálva: 2013-05-07 15:50:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A 21-35 éves korosztály népbetegsége a kapunyitási pánik. Nem más ez, mint félelem a bizonytalan jövőtől. Ennek a generációnak az életében továbbra is a család a biztos pont, ahonnan nagyon nehéz az elrugaszkodás a nagybetűs ÉLET-be.


A főiskola, egyetem után nagyon sokan nem alapítanak gyorsan családot, nem akarnak elköteleződni, húzódoznak a felelősségvállalástól. Nehézséget jelent számukra az otthonról való elszakadás és az önálló egzisztencia kialakítása. Ennek egyik jele a depresszió, a szorongás, a másik pedig a bezárkózás és a kapcsolatok hiánya. Egyedül pedig még nehezebben megy az elrugaszkodás. Sokszor a média és a környezetük folyamatosan azt sugallja, hogy ha nincsenek állandóan a csúcson, semmit nem érsz. Ráadásul túl sok ember verseng a jó pozíciókért. Mások állandóan halogatják a döntést és félnek kilépni a zűrzavarosnak látszó életbe.

Május 7-én és 8-án az életkezdési pánikhelyzet feloldásának segítéséért rendezték meg az ELTE BTK Trefort kertben és a Gólyavárban a Kapuzárási Pánik konferenciát és állásbörzét. Az OTP Bank által is támogatott rendezvény alatt sok diplomás fiatal kaphatott fogódzót a két nap előadásaiból. Több, mint 25 témakörben profi szakemberek, cégvezetők, és 20 vállalat nyújt segítséget az álláskeresésben.

A programok sorában a professzionális önéletrajz alapelemeitől, az állásinterjúkon való viselkedésen át, az idegennyelv-ismeret fontosságáig járták körül a témát az érdeklődők szakemberek segítségével. Már az első napon sokan böngészték a kiállítók által bemutatott ajánlatokat. Itt voltak a vezető online állásközvetítő oldalak, akit a média világa érdekelt azt várta a TV2 Akadémia speciális képzési kínálata. Vállalkozzunk vagy állást keressünk? Itthon maradjunk vagy vágjunk neki a nagyvilágnak? Megannyi izgalmas kérdés, melyek miatt nem alszik jól egy egyetemista vagy egy pályakezdő diplomás.

A kedd délután, a rendezvény egyik főtámogatója, az OTP Fáy András Alapítvány és a mileszel.hu portál részéről B. Kabay Erzsébet a karrierépítésben fontos tanácsokkal állt pódiumra. Az önismeret fontosságára, hiszen a sikeres karrierépítés alapfeltétele, hogy tisztában legyünk saját emberi kvalitásainkkal. Ebben, és sok más gyakorlati kérdésben is különleges segítséget ad a mileszel.hu.

Az alapítvány és a legnagyobb hazai lakossági bank standján a felelős pénzügyi gondolkodáshoz adtak gyakorlati tanácsokat. A bankkártyák előnyeitől, a hitelfelvétel titkaiig sok mindent megtudhattak az érdeklődők. Lehetett váltani nemzetközi diákigazolványt, de a vállalkozó kedvű játékosok, akár nyerhettek is egyet a szerencsekerék megforgatásával.

Persze a sikeres élethez a szerencsén kívül nagyon sok tudatosságra és kitartásra is szükség lehet.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kína betiltja
Csaó zacsik!
PÉNZTÁRCA
Kincs az adományboltból
Nézd meg jól, mitől szabadulnál!
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Tiltások Rómában
Audrey Hepburn bajban lenne
RECIKLI
Őskori közösségi háló
Már 300 ezer éve is megvolt

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.10.10. 18:35 Világszám - Inforádió
Orosz éjszakai élet I.
2025.10.11. 10:05 Világszám - Inforádió
Orosz éjszakai élet II.
2025.10.12. 10:35 Világszám - Inforádió
Orosz éjszakai élet I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--