A karácsony sebeket is okoz

Ha pénzben mérjük a szeretetet, akkor baj van

[szorenyi.p] publikálva: 2014-12-20 13:37:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A karácsony sokaknak egyfajta személyiségpróbát is jelent, mert ilyenkor derülhet ki, miként tudják a vásárlási elvárások és a valódi érzelmek között az egyensúlyt megteremteni - állítja az ünneplés lélektanát kutató író, pszichológus.


Szendi Gábor elmondta: a fogyasztói társadalom egyik kísérőjelensége a különféle hangzatos reklámokkal az újabb és újabb javak megszerzése iránti vágyak életben tartása. Ez azonban hamis értékrend kialakulásához vezethet, ahol a megvett tárgyak gyakran eleve csupán ürügyül szolgálnak a vásárlásra. Ezt támasztja alá az a felmérés, amely szerint az árucikkek mintegy 40 százalékára igazából nincs szükségünk, 10 százalékát pedig soha nem is használjuk. Mindez karácsony tájékán még inkább felerősödik - tette hozzá.

A vásárlási lázban azonban könnyen háttérbe szorulhat az ünnep eredeti szándéka, a családi összetartozás, az egymásra odafigyelés, az egymás iránti megbecsülés erősítése - figyelmeztetett a szakember. Ez a "kapcsolati háló" az anyagi helyzettől függetlenül mindenkinek fontos a lelki egyensúly megőrzéséhez. Ilyen emóciók nélkül az ember rövid időn belül sebezhető, szorongó, sértődékeny, depresszióra hajlamossá válhat. A belső harmóniáját elveszítő ember a számára megmagyarázhatatlan szorongása, "érzelmi elsivatagosodása" ellen - éppen a fogyasztói szemlélet hamis értékrendjét követve - különösen karácsonykor látványos presztízsajándékokkal próbálja a szakadozó kapcsolati hálót foltozgatni.

A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy ilyenkor azonban gyakran csak újabb sebek keletkeznek, főként akkor, ha a megajándékozott is hasonló mentalitású, pénzben méri a szeretetet, miközben maga is érzi, hogy az érzelmek más dimenzióban keresendőek. Ilyenkor hiába a lekapart árcédula, könnyen kiderülhet mennyibe került az elkápráztatási erőfeszítés. A "csupán ennyit érek neked" logika mentén a felek mindegyike csalódott, elillan az áhított karácsonyi hangulat - jegyezte meg a pszichológus.

Szendi Gábor szerint az ilyen helyzetek elkerülése érdekében szemléletváltásra lenne szükség az ajándékozás "rítusát" illetően: az ajándék adásához, elfogadásához nem annyira pénzre, mint inkább empátiára van szükség.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Betelnek a fürdők karácsonyra

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Reggel már volt egy nagy zuhé Budapesten
Mára is felhőszakadások várhatók
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Mikor érdemes lefoglalni a nyaralást?
First minute vs. last minute
RECIKLI
Dinó, borostyánba zárva
A világ legkisebbje lehet

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--