A szépség, aki szinte már mindent kipróbált

És mindenben nagyon jó is a gyönyörű Osvárt Andrea

[superadmin] publikálva: 2017-06-17 01:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A hazai és a külföldi sikerek mellett volt egy nehéz időszak is az életében. Mint végül kiderült, túl sokat dolgozott, kimerült, és a párjától sem pontosan azt kapta, amire igazán szüksége lett volna. Szakemberhez fordult, szerencsére a kezelés sikerrel járt, és ma talán boldogabb a művésznő, mint valaha.


Van is miért, hiszen Andrea már kamasz korában messze kiemelkedett a kortársai közül. A most harmincnyolc éves Osvárt Andrea tinédzser korában iratkozott be az első modelltanfolyamára, majd hamarosan dobogós lett a Look Of The Year versenyen, és ezzel útjára indult a karrierje. Jöttek a magazin címlapok, a reklámok, majd az első filmszerep, történetesen egy amerikai alkotásban. Volt olyan mozi, ahol már Robert Redford és Brad Pritt partnere lehetett, és képzeljék, az első színi iskola csak ez után következett. A magyar tanfolyam után viszont előbb Olaszországban, majd a Egyesült Államokban ismerkedett a szakmával. Nehéz lenne megmondani, hogy idehaza melyik szerepe miatt ismerik a legtöbben, de valószínűleg nem járunk messze a valóságtól, ha azt mondjuk, hogy ez akár a Megdönteni Hajnal Tímeát című, 2014-es vígjáték is lehet.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Miss Sport lett a fitnesz sztár

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Felszámolják a delfin-gulágot
Cousteu kapitány is ott lesz Oroszországban
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Tata nyitott könyve
Olyan, mint az Instán, pedig igazi kötet
RECIKLI
Ez lett az év hazai kerékpárútja
Családoknak egynapos kirándulásra

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.10.10. 18:35 Világszám - Inforádió
Orosz éjszakai élet I.
2025.10.11. 10:05 Világszám - Inforádió
Orosz éjszakai élet II.
2025.10.12. 10:35 Világszám - Inforádió
Orosz éjszakai élet I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--