Ahol már több a gyógyult, mint a fertőzött
Németország reménykedik
[Kail] publikálva: 2020-04-12 13:33:00 | Nyomtatás
Továbbra is viszonylag lassan terjed a koronavírus-járvány Németországban az igazolt fertőzések számának alakulása szerint, és a hivatalos vasárnapi adatok azt mutatják, hogy a fertőzésen átesett emberek köre már meghaladja a vírust még hordozó emberekét.
A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) adatai szerint vasárnap délelőttig 120 479 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2).
Közülük 2673 ember belehalt a vírus okozta betegségbe (Covid-19).Az intézet becslése szerint 60 200 fő gyógyultnak számít, vagyis már nem hordozza a kórokozót.
Az úgynevezett aktív esetek, a vírust még hordozó igazolt fertőzöttek száma így 57 606, ami elmarad a gyógyultak számától. Erre még nem volt példa a járvány terjedésének kezdete - február 25. - óta.
Az igazolt fertőzöttek száma 2821-gyel emelkedett az egy nappal korábbi 117 658-hoz képest. A növekedés mértéke 2,39 százalék, ez az egyik legalacsonyabb érték február 25. óta.
A fertőzésen már átesett emberek számát csak becsülni lehet, mert csak a vírus megjelenésének tényét kell hivatalosan rögzíteni, és a vírus legyőzését nem kell bejelenteni. Az RKI becslése szerint ez a szám 2700-zal - 4,69 százalékkal - nőtt az egy nappal korábbi 57 500-hoz képest.
A halálos áldozatok száma 129-cel emelkedett az egy nappal korábbi 2544-hez képest.Az RKI kimutatását torzíthatja, hogy az intézet kizárólag a tartományi hatóságok hivatalos úton továbbított adatait használja, és az eddigi tapasztalatok szerint hétvégén nem minden tartományból érkezik be valamennyi adat.
Az amerikai Johns Hopkins Egyetem (JHE) szakértői viszont több forrásból merítenek, és kimutatásukat naponta többször frissítik. Legutóbbi adataik szerint az igazolt fertőzöttek száma 125 452-re emelkedett az egy nappal korábbi 122 171-ről.
A halálos áldozatok száma 2871-re emelkedett az előző napi 2736-ról. A gyógyultak száma 57 400-ra emelkedett az egy nappal korábbi 53 913-ról.
Így a JHE statisztikája szerint az aktív esetek száma 65 181, továbbra is meghaladja a gyógyultak számát.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás