Akinek 19 évesen már teljesült az álma

Bácskai Sára rövidpályán a legjobb

[superadmin] publikálva: 2018-02-24 01:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A rövidpályás gyorskorcsolya sztárjának, Bácskai Sárának a 3000-es váltó a versenyszáma. Az MTK 19 éves sportolójának Viktor An a példaképe, és azzal a céllal indult a téli olimpiára, hogy kihozza magából a maximumot, és hogy elégedetten térjen haza.


Sára imádja a családját, és amikor magáról ír, feltétlenül megemlíti a nővérét. Az már kicsi korában biztos volt, hogy sportolni fog, de eleinte a kézilabdával próbálkozott. Aztán még az általános iskolában az egyik osztálytársa elhívta korizni, és örök szerelem lett abból, ami csak egy kis kalandnak indult. Az eddigi legfigyelemreméltóbb eredményét januárban érte el az Európa-bajnokságon, ahol bronzérmet szerzett 1500 méteren, a legfőbb célja pedig most teljesült, hiszen kijutott az olimpiára. Hobbija a sütés, főzés, és a konyhában állítólag szeret improvizálni, mindig azt készíti el, ami éppen az eszébe jut. Hogy ez esetben is komoly dologról van szó, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Sára a sportolói karrierje után is a gasztronómiával szeretne foglalkozni.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Mit csinálnak a felesleges élelmiszerrel?
Szembeszálltak a pazarlással
PÉNZTÁRCA
Ők állhatnak majd a leggyorsabban talpra
Nem elkerülhetetlen a járvány utáni recesszió
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Látott már ötkilós fenyőtobozt? Megmutatjuk!
Kilátó százéves fák alatt - a Folly Arborétum
RECIKLI
Szemétdombnak használják Afrikát
Harmincezren élnek e-szemétből Nyugat-Afrikában

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

2. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

3. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

4. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

5. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

6. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

7. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

8. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

9. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

10. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

Műsoraink
2020.06.05. 18:35 Világszám - Inforádió
Hova menjünk nyaralni? I.
2020.06.06. 10:05 Világszám - Inforádió
Hova menjünk nyaralni? II.
2020.06.07. 10:35 Világszám - Inforádió
Hova menjünk nyaralni? I. ism.
Közösség
Nap lánya

Érte irigyelhetjük Jason Statham-et

Szófelhő / Archív
--