Az igazi káposzta

Marosvásárhely (Targu Mures)

[superadmin] publikálva: 2013-04-05 10:13:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Amikor Marosvásárhelyen járok, mindig felkeresem az egyik helyi éttermet. Nyaranta csobog a víz a kerti szökőkútban, miközben kihozzák a kedvencemet, a finom székelykáposztát. Bámulatosan jól csinálják, akkor is befalom, ha nem vagyok annyira éhes. Utána jöhet a séta a központi téren.


A feliratok vegyesek. Régen Marosvásárhely lakosainak hetven százaléka magyar volt, most már kevesebb, mint fele. Az éttermi rendelést azért még mindenki megérti.

A város három földrajzi tájegység találkozásánál fekszik (Mezőség, Maros-völgye és Nyárádmente). A belvárostól nem messze található a város legmagasabb pontja, a Somos-tető, van itt egy remek állatkert is, kisvasúttal. A legizgalmasabb látnivaló mégis inkább a két híres belvárosi szecessziós épület, a Közigazgatási Palota és a Kultúrpalota. A művelődés házának tetejét kék, vörös és fehér cserepek fedik, melyeket a híres Zsolnay gyár készített. A harmadik emeleti szinten a külső homlokzatot, Körösfői-Kriesch Aladár "Hódolat Hungáriának" című mozaikja díszíti, ez is az első világháború előtt készült. Középen Hungária allegorikus nőalakja ül a trónon, fején a magyar korona és kezében kard található. Az első emeleten található Tükörterem mellvédjein magyar írok arcképei tűnnek fel (Kazinczy Ferenc, Tompa Mihály, Kemény Zsigmond).

A Közigazgatási Palotáról a címert levették, és a Róth Miksa által festett ablaküvegeket is kicserélték, ezeken Ferenc József, Bethlen Gábor, Kossuth Lajos, Deák Ferenc és II. Rákóczi Ferenc volt látható. A festett ablakok hamarosan visszakerülhetnek, restaurálás után. A belváros keleti részén található a Bolyai Farkas Líceum, illetve a Református Kollégium. A híres matematikus fia, Bolyai János is tanított itt.

Teleki Sámuel alapította a Teleki-Bolyai könyvtárat, ahol több ősnyomtatványt, régi könyvet, kéziratot és könyvritkaságot őriznek. Teleki vagyona nagy részét negyvenezer kötet megvásárlására fordította, amellyel létrehozta a Közkönyvtárat. Marosvásárhely nevezetességei közé tartozik a kiskatedrálisnak nevezett templom, amely a vatikáni Szent Péter bazilika kicsinyített mása. A Gecse utcában unitárius templom található, de van Vásárhelyen zsinagóga is. Az eklektikus stílusú épületet 1900-ban avatták fel, benne 552 hellyel, a földszinten a férfiak, az emeleten a nők ülhetnek.

A székely fifika örök emléke a zenélő kút. Bodor Péter székely ezermester 1816-ban alkotta meg. A régi kőkút medencéjére egy kör alaprajzú fa felépítményt készített, és arra karcsú faoszlopokon nyugvó pavilont emelt, amelyet kupolával fedett be. A szerkezet naponta négyszer magyar nemzeti énekeket, dalokat játszott. A kút a vizét favezetéken a várdombról kapta. Az óra és a zenélő szerkezet rövid ideig működött, mert a legenda szerint az ezermester szívesen készített bankjegyeket is otthon, és amikor emiatt elítélték, kivett egy csavart a gépezetből.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Már nem népszerű az állatminta
Ennek ellenére ezrével mészárolják a kígyókat Indonéziában
PÉNZTÁRCA
Jól kell bánni a pénzzel
Az OTP Fáy András Alapítvány sikere Nyíregyházán
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Zarándokutak

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
Május 12. péntek 19.05 18:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1
Május 13. szombat 10.05 10:05 Világszám - Inforádió
Ecuador 2
10:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1 ism.
Közösség
Nap lánya

Nemzeti kincs született

Szófelhő / Archív
--