Az okos emberek többet aggódnak?

Új kutatás született a témában

[Kovacs R.] publikálva: 2015-05-20 10:51:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Ha Ön is naphosszat rágja a körmeit, nem kell aggódnia – talán Ön a legintelligensebb ember a világon. Kutatók arra keresték a választ, hogyan függ össze az idegeskedés az IQ-val. Nos, akármelyik eredmény is az igaz, nyugtassa a tudat, hogy Tesla, Darwin és Lincoln is aggodalmaskodók voltak, mégis a legnagyobb történelmi személyiségek egyikeivé váltak. Sőt, Edward Munch Sikoly című festménye is hasonlóan ideges körülmények között született.


Alexandre Penney pszichológus és munkatársai egy nem olyan régi tanulmányban több mint 100 tanuló körében végeztek felmérést. Arra kérték őket, árulják el, mennyire szoktak idegesek, aggódóak lenni napközben. A kutatásokból kiderült, hogy akik leginkább egyetértettek azzal, hogy „mindig aggódnak valami miatt”, ők sokkal magasabb pontszámot értek el a kérdőívet követő, szóbeli IQ teszten.

Az eredményeket alátámasztotta Tsachi Ein-Dor és Orgas Tal 2012-es sajátságos tesztjével, ahol 80 diákot tettek ki látszólag véletlenül bekövetkező stresszhelyzeteknek.

A feladatuk az volt, hogy számítógépen értékeljék az azon található műalkotásokat – ez persze, csupán a fedősztori volt. Miközben eleget tettek a kutatók kérésére, látszólag véletlenül, aktiváltak egy vírusprogramot, és a beépített felvigyázó ez után arra kérte őket, gyorsan fussanak, és keressenek egy technikai szakembert, aki segít nekik.

A feladat azonban messze nem volt ilyen egyszerű. Ahogy sietve próbálták megtalálni a szakembert, a folyosón további beépített emberekben botlottak, akiknek az volt a dolguk, hogy feltartsák a diákokat. Volt, aki arra kérte őket, töltsenek ki egy kérdőívet, volt, aki papírhalmokat szórt a lábuk elé.

Az eredmény az lett, hogy az aggodalmasabb diákok kevésbé hagyták magukat késleltetni a folyosón, és a segítségkérést helyezték előre.

Tsachi Ein-Dor és Orgas Tal egy korábbi kutatásában azt is megmutatta, hogy az aggodalmaskodó emberek veszélyérzete sokkal kifinomultabb – sokkal előbb észreveszik a fenyegető dolgok közeledését, mint nyugodt társaik. Beleértve akár a füst szagot is. Ahogy mondják: ha a feszültség a szokásrendszered szerves része, akkor akaratlanul is „sentinelként” viselkedünk majd.

Jeremy Coplan New York-i pszichológus olyan embereket is bevont a kutatásába, akik általános szorongási zavarral küzdöttek. Kollégáival arra a megállapításra jutottak, hogy a súlyosabb tünetekkel küzdők intelligensebbek voltak a kevésbé súlyos tünetekkel rendelkezőknél. Az az állítás, miszerint az aggodalmaskodók ravaszabbak, mint az átlagos emberek, úgy tűnik, igaznak bizonyul - az aggódó elme, kereső elme.

Coplan kutatásaiban azonban mást is kimutattak. A kontroll csoport eredményei azt mutatták, hogy a magasabb IQ a kevésbé aggodalmas emberek kiváltsága volt. Ezt Robert Epstein amerikai pszichológus is igazolta, aki szerint: minél okosabb vagy, annál nyugodtabb is. Természetesen, vannak kivételek – mondja –, de köztudott, hogy a nyugodt emberek sokkal tisztábban gondolkodnak.

Nos, ezek után, kicsit összezavarodtunk abban, hogy örüljünk-e annak, ha aggodalmaskodók vagyunk vagy inkább meditáljunk-e egyet a Margitszigeten.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Veszélyben a madarak Európában

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Lépcső halaknak
Évente egymillió hal használja
PÉNZTÁRCA
3 forinttal olcsóbb lesz az üzemanyag
Szerdáig kell várni a tankolással
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Korondi vásári hangulatban
Másfél lejtől minden kapható
RECIKLI
Az etanolban a jövő
Brazília elárasztja cukornáddal az országot

Itt jártunk: Tatár köztársaság

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

2. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

3. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

4. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

5. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

6. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

7. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

8. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

9. Aki lefeküdt a brit miniszterelnök fiával

Churchillt is megkívánta az amerikai szépség

10. Kiforgatja vagyonából volt férjét a modell

Kevés neki évi 370 ezer font

Műsoraink
Aruba 1. május 25. péntek 19.05 18:35 Világszám - Inforádió
Aruba 2. rész május 26. szombat 10:05 Világszám - Inforádió
10:35 Világszám - Inforádió
ism.
Közösség
Nap pasija

A legszexibb szörföslány

Szófelhő / Archív
--