Befejezik a Velencei-tó kapuját

Fejlesztések, kerékpárutak a turistákért

[superadmin] publikálva: 2013-06-04 11:29:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Nincs a Velencei-tó az első öt kedvelt belföldi úticél között, ezért újrapozicionáljuk a térség helyét a turisztikai palettán, hogy tíz éven belül mindenkinek komoly alternatíva legyen egy hét eltöltése itt - mondta L. Simon László, a térség országgyűlési képviselője.


Komoly fejlesztések indultak. 13 kilométer kerékpárút épül, és távlati cél, hogy Budapestről biciklivel el lehessen ide jutni.

2,2 Mrd forintos támogatással felújítják a velencei-tavi vízisport-iskolát, modernizálják a létesítményeket. Az elmúlt években megduplázódott az itt sportolók száma- mondta L. Simon László.

Az északi evezőspályát is fejlesztik. A Velence kapuja projekt súlyos szabálytalanságai a rendőrségre tartoznak, de a beruházást be kell fejezni, mert a lebontás és az Uniónak visszafizetendő pénz mennyisége tönkretenné Velencét. Így a fejlesztést befejezik, már lezajlott a közbeszerzés is, a képviselő reméli, hogy jövőre már vonzó látvány, és nem betontömb fogadja a fővárosból érkezőket.

L. Simon László kiemelte, hogy a turisztikai tervek megvalósításában komoly segítséget kapnak Horváth Gergelytől, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettesétől, és Bodrogai László regionális marketingigazgatótól.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Literátorok nyomában

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Környezetvédelmi adó a napelemekre
Az akkumulátor környezetbarátabb?
PÉNZTÁRCA
Uram, a késemért jöttem!
230 ezer dollárt fizettek egy konyhakésért
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--