Budapest megtisztul

Csatlakozzon Ön is az akcióhoz!

[Farmosi Nóra] publikálva: 2023-11-06 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A napokban rendhagyó levelet kaptak a fővárosi kerületek polgármesterei a Budapesti Közművektől. Arra kérik őket, hogy takarítsák ki együtt Budapestet november 12-én, vasárnap. Az időpont nem véletlen: pár napra rá, november 17-én ünnepeljük a főváros 150. születésnapját.


A szervezők ebből az alkalomból tisztára mossák és felsöprik a teljes Nagykörutat, sőt annál is többet, a 4-es és a 6-os villamos teljes vonalát. Ehhez az akcióhoz a Nagykörúton lévő társasházak, intézmények is csatlakozhatnak, hogy ki-ki saját portája előtt takarítson.

 


Az akció ugyanis egyben egy újfajta szemléletet is igyekszik meghonosítani, és ahogy a levélben fogalmaztak, a köztisztaság – amúgy a jogszabályokban rögzített – közös felelősségére irányítani a figyelmet. Mindenki tehet ugyanis azért, hogy a közterületek rendszeres takarítása ne legyen hiábavaló: a házi kedvencünk után szedjük fel, amit hátra hagynak, a házunk előtti járdáról a lehulló lombokat ne a kommunális kukába, hanem lebomló, FKF-es műanyagzsákba gyűjtsük, lapítsuk össze az üdítőitalos palackot, sörös dobozt azok kidobása előtt. A kisboltok, büfék üzemeltetői pedig azzal segíthetnek, hogy gondoskodnak a náluk képződő szemét gyűjtéséről és elszállíttatásáról. Sokan nem tudják ugyanis, hogy jogszabályok mondják ki, hogy a köztisztaság megőrzése nem csak a hivatásos köztisztasági szolgáltatók feladata, abban mindenkinek, aki a közterületet használja, feladata, felelőssége van.

 

A Budapesti Közművek akciója azonban csak a kezdet. A kerületi polgármestereknek írt levélből az olvasható ki, hogy időről időre közös takarítást terveznek.

Ami a soron következő hétvégét illeti, azt ajánlják a kerületi polgármestereknek, hogy ne csak a saját közszolgáltatóikat kérjék fel munkára (persze ez lenne a legegyszerűbb), hanem a helyi civil szervezeteket és a lakosságot is mozgósítsák, segítve, hogy közösen tegyünk a közterületeink tisztaságáért.

A köztisztasági szemléletformáló programhoz – akár a fenti, indító eseményhez, akár további akciókhoz – szeretnénk kérni az Ön által vezetett önkormányzat csatlakozását, az önkormányzati közszolgáltatóik valamint önkéntesek és helyi civil szervezetek bevonásával. A takarítási akcióik szélesebb körben való meghirdetéséhez online felületet is biztosítunk a 150.budapest.hu weboldalon, hogy minél többen értesülhessenek az akciókról. – írják minden egyes kerületi polgármesternek.

A polgárok önkéntes munkáját, ahogy tudja, segíti a társaság. Féláron biztosít a kerületeknek jövő tavaszig zöldhulladék és kommunális hulladék gyűjtőzsákokat. Emellett a közös programok során összegyűlt nagyobb méretű hulladékot szintén elviszik a Budapesti Közművek speciális járművei.

Mint megtudtuk, a közös akció előfutáraként az elmúlt napokban már soron kívül megszabadítottak a szeméttől, az eldobált hulladékoktól egy-egy budapesti erdőt, parkot a Főkert szervezésében, tucatnyi környezetvédő civil szervezet, számos cég és helyi önkéntesek bevonásával.

Csatlakozzon Ön is!

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kihalóban Ausztrália jelképállata
Szól a vészharang a koalákért
PÉNZTÁRCA
Jól teljesít, de nagy veszteséggel zár az OTP
A legrosszabb esetre is felkészülnek devizahiteles ügyben
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Busz: Bled, Poprád, Ótátrafüred, Tátralomnic
Új helyekre indított járatokat a FlixBus
RECIKLI
Miss Éden - szépségek talpig hulladékban
Nagyon menő a környezettudatosság

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--