Budapesti lányból balatoni borász

Molnár Júlia Dóra szőlőbirtokos, kereskedő és fotós

[superadmin] publikálva: 2017-07-16 01:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Júlia Budapesten született és itt is cseperedett, közben pedig sokszor nyaralt Badacsonyban, a kis családi szőlőbirtokon. Már korábban is dönthetett volna úgy, hogy ott telepedik le, de azt mondja, hogy túl lassú volt neki az a vidék, ezért, ha lehetett, inkább elkerülte.


Mesébe illő, ahogy a csinos, fiatal nő mégis életre szóló hűséget esküdött a szőlőnek, a bornak és a badacsonyi szőlőbirtoknak. Néhány éve édesanyja arra kérte, hogy segítsen a hárslevelű szüretelésében, mert nem végeznének nélküle.  Júliának nem kellett kétszer mondani, már indult is, persze, abban a hitben, hogy ez az ősz is olyan lesz, mint a többi. De akkor valami végzetesen megváltozott: figyelemmel kísérte a szőlő útját a tőkétől egészen a lezárt palackig, és úgy döntött, hogy attól fogva mindig ezzel akar foglalkozni. Molnár Júlia Dóra, és persze a család többi tagja nem hiába fáradozott, hiszen ma már komoly éttermek is keresik a pincészet kiváló, sokszorosan díjnyertes borait.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Megszűnik az autóforgalom az egyik rakparton
Párizsban parkosítják a Szajna partot
PÉNZTÁRCA
Sárgák lesznek a mentőautók
Vége a fehér mentőszínnek
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Sok pénz van a Trevi-kútban
Több mint fél millió euró fél év alatt
RECIKLI
A Lego új arca
Szélerőműveket épít a játékgyár

Itt jártunk: Moszkva

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Így mondják külföldiek, hogy cipőfűző

Vicces videót csinált a Középsuli

2. Most megtudhatja az igazat a Sound világáról!

De mit jelent az, hogy veretés?

3. Később kezdik ma a szexet

De miért?

4. Életfogytiglant kaphat a szexguru

Szexrabszolgákat nevelt és kínált

5. Melleket markolászott a lord

Szexuális zaklatás az elit szintjén

6. Ondóval töltött palacsintát kaptak a tanárok

Durva volt az iskolai főzőverseny

7. Mások jobban szerettek mint én

Az életműdíjas színész szerelmeiről

8. A királykisasszony és a sámán

Norvég tündérmese

9. 2500 dolláros büntetés egy csókért - videó

A vérmes bolgár sportoló esete a riporternővel

10. Szexi, vad, flegma vagy cuki?

Ismerjük meg a díjnyertes DJ-t!

Műsoraink
2019.07.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Szentpétervár
2019.07.20. 10:05 Világszám - Inforádió
Moszkva
2019.07.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Szentpétervár ism.
Közösség
Nap lánya

Hollywood új királynője

Szófelhő / Archív
--