Egymást lövik az olasz vadászok

Tragédiák sorozata az öszi idényben

[j.protic] publikálva: 2012-10-23 12:57:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Tragédiák sorozatával indult a mostani olaszországi vadászszezon: szeptember elseje óta tizenhárom ember halt meg, harminchárman pedig megsebesültek - mindegyiküket vadász találta el.


Az Enpa állatvédő szervezet a belügyminisztériumhoz fordult, részben a vadászok érdekében - írta az olasz sajtó.

Az Enpa a vadászok szigorúbb ellenőrzését szorgalmazta. A szervezet szerint évente egyszer fizikai-pszichikai vizsgálatnak kell alávetni őket a tragédiák elkerülése érdekében. Meg kell akadályozni, hogy "fegyvert szórakozásból viselő vadászok" lepjék el a vidéket - hangoztatta az Enpa, amely szerint valóságos vadnyugati körülmények uralkodnak a vadászatra kijelölt területeken. Az itt élők, ha vadászt látnak, bezárkóznak otthonukba, mert a vadászok többsége "mindenre lő, ami mozog".

Tömegkatasztrófának nevezte az alig két hónapja indult idényt a vadászat áldozatait képviselő szövetség is arra emlékeztetve, hogy az áldozatok között vadászok és nem vadászok is vannak. Az utóbbi hetek áldozatai között volt egy udvaron játszó 8 éves kisfiú, akit szintén egy eltévedt golyó talált el.

Vadászgolyó talált el egy kerékpárost és egy erdőben gombászó férfit is, akit vaddisznónak hittek. Gyakori, hogy a vadászok egymást találják el, vagy a vadász fegyvertisztítás közben saját magát.

A halálos balesetek gyakoriságát a Coldiretti agrártermelői szervezet az olasz vadásztársadalom előrehaladott életkorával magyarázta. A vadászok többsége ugyanis 68-75 év közötti.

Az olasz vadászszövetségnek csaknem 700 ezer tagja van.

 

 

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Durván megugrott a gammasugárzás
Fegyverkísérlet-baleset az orosz északon
PÉNZTÁRCA
Az OTP nyert egy devizahiteles ellen
A Kúria a banknak adott igazat
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Dream Team az olimpián
A litvánok majdnem megfogták őket
RECIKLI
A magyar műanyag Kínába megy
Saját szemetünket hordjuk, ha kínai ruhát veszünk

Itt jártunk: Kína

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

2. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

3. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

4. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

5. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

6. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

7. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

8. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

9. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

10. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

Műsoraink
2020.02.21. 18:35 Világszám - Inforádió
Skócia
2020.02.22. 10:05 Világszám - Inforádió
Írország
2020.02.03. 10:35 Világszám - Inforádió
Skócia ism.
Közösség
Nap lánya

Száguldás az élete

Szófelhő / Archív
--