Együtt ünnepelnek a Kárpát-medence fiataljai

147 Kárpát-medencei középiskola, mintegy 6500 diákja

[Farmosi Nóra] publikálva: 2023-03-13 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

147 Kárpát-medencei középiskola, mintegy 6500 diákja utazik a március 15-i nemzeti ünnepen legalább egy határ átlépésével egy másik iskolához közösen ünnepelni és emlékezni a Rákóczi Szövetség Diákutaztatási Programjával.


A nagy múltú program célja 1994 óta, hogy a Kárpát-medence országaiban élő magyar középiskolások együtt emlékezzenek meg az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról, illetve ehhez kapcsolódóan minél több élmény és emlék, valamint személyes kapcsolat szülessen a diákok és tanárok között.

A pályázat a hagyományoknak megfelelően lehetőséget teremt bármely Kárpát-medencei középiskolának arra, hogy az utazó iskolás csoport a Kárpát-medencében legalább egy határt átlépjen és egy másik iskolával közös programot szervezzen a nemzeti ünnephez kapcsolódóan.

A pályázaton 300 ezer forint értékű utazási kerettámogatást nyerhettek el az iskolák, az utazók számától és a megtett távolságtól függően.

A pályázat értelmében az utazásokat 2023. március 6-21. között kell megvalósítani.

Az utazó iskolák listája az alábbi címen érhető el:

https://rakocziszovetseg.org/2023/03/02/diakutaztatasi-program/

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Nem maradt el a februári tiszai fürdőzés
Most is megmártózott a debreceni orvos
PÉNZTÁRCA
Hogy ne jöjjön a hónap vége szindróma
Egy kis segítség az okosan költéshez
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Nincs korona, kard van
Így zajlik a japán császár koronázási szertartása
RECIKLI
Küldje a kutyát a boltba!
Kreatív ötletek karanténra

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.09.27. 18:35 Világszám - Inforádió
Miami
2024.09.28. 10:05 Világszám - Inforádió
Florida
2024.09.29. 10:35 Világszám - Inforádió
Miami ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--