Él-e még Petőfi?

Új verseskötet jelent meg, ami fényt deríthet a titkokra

[Farmosi Nóra] publikálva: 2023-03-15 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Mediacom Kiadó gondozásában a Petőfi-emlékév kapcsán megjelent Vörös István Él-e még Petőfi? című rendkívül egyedi és érdekes verseskötete.


Kicsoda számunkra Petőfi Sándor? Általános és középiskolai tanulmányaink, valamint vidéki utcaneveink állandó hőse. A lánglelkű forradalmár-költő, aki megtestesíti a hősies XIX. század nemzeti érzelmektől fűtött embereszményét. Kicsit mindannyian olyanok szeretnénk lenni, mint ő – csak ne lenne olyan kényelmetlen. Éhesen-szomjasan, lúdtollal szavakat papírra karcolni, Debrecen városában, fogvacogtató hidegben hálóból nézni ki, avagy bőrré ázni a Nemzeti Múzeum lépcsőjén… brrr. Ugyanakkor szeretjük azt hinni, hogy mi is képesek lennénk lelkünk egész hevületével kiállni általunk igaznak vélt ügyek mellett, pláne, ha egy egész ország ünnepel minket tehetségünkért.

Szabadság? Szerelem? Ez a híressé vált sor olyannyira ismert lett, hogy még a Magyarországra 1991-ben, elsőként megérkezett nyugati (keleti) autómárka is – kissé elferdítve – ezt választotta egyik kampányának szlogenjéül, imígyen: Szabadság: szeretem! Petőfi Sándor, a részben tót származású, lánglelkű magyar költő óriási nyomot vésett a magyar lélekbe. Gyönyörű szerelmes és lelkesítő hazafias versei ma is élénken hatnak, összetéveszthetetlen stílusa pedig magasra emeli őt a magyar költészet egén.

Olyan magasra azonban nem emelkedhet, hogy Vörös István ne merjen szemtelenséggel elegy tisztelettel hozzányúlni eme életműhöz. De milyen jól is teszi! Alázattal és jó stílusérzékkel dolgozza fel egyik (ha nem a) legnagyobb nemzeti hősünk – egyúttal irodalmi alakunk – műveit és stílusát, mi több, képes továbbgondolni világlátását, nyelvezetét anélkül, hogy az bármilyen fogyatékosságot szenvedne ettől. Így csodálatos és nagyon izgalmas, a mai korba hézagmentesen illeszkedő Petőfi-átiratok születnek, azok a versek, melyeket álomszerűen tovább élve mások helyett Petőfi ír(na) meg.

És kicsoda Vörös István? Költő, prózaíró, kritikus, irodalomtörténész, esszéista – a mai magyar irodalom meghatározó alakja. Ebben a kötetben azt mutatja meg, hogy a Petőfihez kapcsolódó legendákkal érdemes eljátszani, s remek alkotások születhetnek, ha a témához félelem és görcsös szorítás nélkül merünk hozzányúlni.

És e kötet olvastán nyilvánvalóvá válik, hogy érdemes volt. Hozzá lehet ás hozzá is kell nyúlni még az ilyen hatalmas legendákhoz is. Pont azért, mert Petőfi nem véletlenül gyakorol ma is óriási hatást ránk. Talán ő is azt üzeni: Minél tovább foglalkoztok velem, annál inkább érdemes volt élnem. Hm… talán meg sem halt. Az a helyzet, hogy nem tudjuk, mi lett vele. Valószínű, hogy elesett a szabadságharc folyamán, a meneküléskor. Egy császári tiszt később azt vallotta, hogy egy hasonló kinézetű, elesett menekültet láttak Segesvárnál. Persze lehet, hogy Barguzinban újra megnősült. De az is lehet, hogy tovább élt, s ma is él...

Petőfi egy ideig honvédtiszt volt a szabadságharcban. Mivel sosem gombolta be a zubbonyát és ritkán viselte kardját, a vezérkari tisztek többször ráförmedtek. Mészáros Lázár hadügyminiszter is felrótta neki, hogy ruházata bomlasztja a fegyelmet. A fegyelmet... De hiszen Sándorunk egész életében azon volt, hogy a neki nem tetsző, helytelen jelenségek ellen lázadjon. Csak úgy, mint Vörös István, aki ebben a kötetben sikerrel éleszti fel szellemét.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Indul a Sziget

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Nem szexeltek, megfagytak
Nem bírták az űrklímát a gekkók
PÉNZTÁRCA
Búcsú az olcsó repüléstől?
Újranyitásra készülnek a légitársaságok
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ez a fajta turizmus a menő ősszel
Persze mi más is lehetne?
RECIKLI
Őskori közösségi háló
Már 300 ezer éve is megvolt

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--