Előrehozott választás lesz Ecuadorban

Feloszlatták az országgyűlést

[Farmosi Nóra] publikálva: 2023-05-18 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Guillermo Lasso ecuadori elnökről elmozdításáról szavazott volna a héten a parlament, mert bizalmatlansági indítványt nyújtottak be ellene. Az elnök inkább feloszlatta az országgyűlést, így új választások lesznek, idő előtt.


Az ecuadori vezető egy olyan alkotmányjogi eljárásra hivatkozott, amelynek során feloszlathatja az ellenzék vezette Nemzetgyűlést (az országgyűlés neve Ecuadorban), és így előrehozott választásokat írnak majd ki az elnökség honlapján közzétett rendelet szerint.

Az elnök döntése azt jelenti, hogy Lasso rendelettel kormányozhat az új elnökválasztásig és az új törvényhozó testület megválasztásáig. Diana Atamaint, az ecuadori választási tanács elnöke szerint a választásokra a következő 90 napon belül kerül sor.

Lasso többségbe került ellenzéke  szerint az országot a megélhetési költségek miatti válság és az erőszakos bűnözés növekedése is sújtja. A feloszlatás bejelentése leállította a Lasso elleni vádemelési eljárást az Országgyűlésben.

A képviselők azzal vádolták az elnököt, hogy beavatkozott az olajtermékek exportjával kapcsolatos szállítási szerződés tárgyalásába. Minden vádat tagadott, és azt állítja, hogy azok politikai indíttatásúak. A független bíróság ezt megelőzően nem talált bűncselekményt, ezért - az ecuadori jog szerint - a további politikai intézkedéseket a nemzetgyűlés hatáskörébe utalta.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ez a bolt semmi hulladékot nem termel
Környezettudatos élelmiszerbolt nyílt Franciaországban
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Bajnokok SUP-oltak a Dunán
Új elem az ötpróbában
RECIKLI
Újabb alvásbarát szállodák
Elindult az alvás éve

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.18. 18:35 Világszám - Inforádió
London V.
2024.10.19. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.20. 10:35 Világszám - Inforádió
London V. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--