Elstartolt az EFOTT!

Sztárfellépők várják a közönséget

[Kovacs R.] publikálva: 2018-07-11 14:17:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Kedden délután kinyíltak a 43. EFOTT kapui, és bár ezen a napon még csak hetijegyesek léphettek a Velencén tartott fesztivál területére, azonnal több ezer fiatallal gazdagodott a tóparti helyszín. Július 10-16. között olyan sztárfellépők teszik itt tiszteletüket, mint John Newman, Jessie J, Lost Frequencies, Dub FX és a Volbeat, de természetesen minden, az egyetemisták és fiatal felnőttek körében ma népszerű hazai zenekar is színpadra áll majd.


Ki vonattal, ki autóval, más fuvarral érkezett a Velencei-tó partjára, de akadtak bőven sportosabb fiatalok is, akik Budapestről vagy Székesfehérvárról bringáztak a fesztiválra. A kánikula ellenére sokan már órákkal a nyitás előtt letáboroztak a főbejáratnál, ahol kamionból szóló zene segített a hangulat megalapozásában. Az üdvrivalgást és sátorverést egy óriási egyetemi összejövetel követte, ahol az évközbeni versengés helyét a közösségi szellem vette át. Az első este akusztikus koncertezői között színpadra állt a Blahalouisiana és a Magashegyi Underground, aztán közös, óriáskijelzős VB-nézés következett. Az este előbb egy hatalmas tábortűznél tetőzött Gyurácz Tamás zenélése mellett, amelyet a Best of EFOTT welcome party koronázott meg.

– A tavalyi évben vezettük be a -1., úgynevezett beköltözős napot, amely már akkor is nagy sikert aratott. Szerettünk volna kedveskedni azoknak, akik végigélik velünk az egész hetet és szívesen tartanának egy felkészülő napot az igazi buli előtt – nyilatkozta Maszlavér Gábor, az EFOTT fesztiváligazgatója. – A rendezvényre mindig is jellemző volt a nagy közösség és összetartozás érzése, és szeretjük a fellépőinket is közel engedni a fesztiválozókhoz, ennek jegyében idén több olyan programot biztosítunk, ahol a rajongók kötetlen körülmények között találkozhatnak kedvenceikkel.

Így lehet lovaskocsis bortúrára menni például a Kozmix-szal, a Hősökkel vagy ByeAlex-szel, vitorlázni Dub FX-szel vagy a Punnany Massif tagjaival, vizibiciklizni a Cloud9+-szal vagy éppen limózni Jumodadyvel és a Depresszióval. A Wellhello, a Honeybeast, a Margaret Island és a The Biebers tagjai koncert előtt, kötetlen informatív bemelegítő beszélgetésre várják az érdeklődőket. A vízparton óriás papírmasé formájában jelenik meg az Anna & the Barbies, a 30Y, a The Biebers és a Kelemen Kabátban, akikkel a szerencsés fotózkodók személyesen is találkozhatnak.

A szervezők szerdán a legtöbb érdeklődőt a Kozmix koncertre és a Necc Partyra várják. Csütörtökre az összes színpad megkezdi működését, és ezen a napon többek között olyan előadók és együttesek szerepelnek a palettán, mint Dub FX, Jessie J, Szabó Balázs Bandája, a Brains, az Anna & the Barbies, a Honeybeast, az Irie Maffia, a Belga és az Animal Cannibals.

EFOTT, csak szabadon...

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Sportosabb, mint valaha

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Gázzal mennek az új kukásautók
Otthon szelektálhatjuk a hulladékot
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Mennyit érnek az olasz múzeumok kincsei?
Senki nem tudja, milyen értékről van szó
RECIKLI
Mocsárban terem a pénz!
Kiváló befektetés az energiafűz

Itt jártunk: Miami

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Lekapcsolták a pedofil oldalt a dark weben

Több száz gyanúsított van

2. 4500 dollárért kelt el Eva Braun bugyija

A legabszurdabb 2. világháborús árverési tárgy

3. Gyereklánnyal szexelt, három évet kapott

Szabolcsban történt, a kislány visszaszökött hozzá

4. A szarvasok párzása miatt lépni kellett

Korlátozzák a az erdőlátogatást a Mecsekben

5. Szexuális zaklatás - lemondták Domingót

Azt hitte, kölcsönös vonzalom volt

6. Öngyilkos lett az amerikai milliárdos

megrontás miatt volt előzetesben Jeffrey Epstein

7. A magyar úszó zaklatási ügyének részletei

Szexuális zaklatás miatt nem engedik haza Kenderesi Tamást

8. 21. századi mesevilág Budapesten

A cosplay-t aligha érti az, aki nem vesz részt benne

9. Így mondják külföldiek, hogy cipőfűző

Vicces videót csinált a Középsuli

10. Most megtudhatja az igazat a Sound világáról!

De mit jelent az, hogy veretés?

Műsoraink
2019.09.27. 18:35 Világszám - Inforádió
New Orleans
2019.09.28. 10:05 Világszám - Inforádió
Florida
2019.09.29. 10:35 Világszám - Inforádió
New Orleans ism.
Közösség
Nap lánya

A zuhanyzóban pózol a vadító sportolónő

Szófelhő / Archív
--