Feltölthetik virtuális pénztárcádat

Mi várható a Széchenyi Pihenőkártáytól?

[szorenyi.p] publikálva: 2011-12-15 08:14:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Sok még a bizonytalanság a Széchenyi Pihenőkártya körül. Egyelőre még a jogszabály végrehajtási utasítása sem jelent meg. Éppen ezért szakmai konferenciát rendeznek december 16-án a SZÉP-ről. Addigra talán meglesz a dokumentum.


Az idegenforgalmi szakma már nagyon várja a pontos jogszabályokat. Sok szálloda már felkészült a SZÉP-kártya fogadására - mondta el a Világszámnak Érsok M. Zoltán szakújságíró. Az új üdülési kártya körüli nehézséget az adja, hogy még nincs meg a végrehajtási utasítás. Az azonban már biztos, hogy ez váltja majd az üdülési csekket.



A SZÉP az üdülési csekket váltja fel.



A gyors bevezetésre égető szükség van, hiszen a vidéki szállodák foglalásainak 80 százalékát üdülési csekkel fizették eddig ki. Ha ez elmarad, akkor számtalan szálláshely komoly gondba kerülhet. Az azonban kedvező lehet az elfogadóhelyeknek, hogy mindössze másfél százalékos jutalékot kell majd fizetniük a kártyahasználat után.

A szakmai elemzések szerint elsősorban a közszférában dolgozók számíthatnak ilyen kártyára, illetve azok, akik nagyobb vállalatoknál dolgoznak. Egyelőre azonban a válság miatt nem tudható, hogy a cégek, intézmények milyen összeggel töltik majd fel dolgozóik virtuális pénztárcáját. Egy biztos, a belföldi idegenforgalomra nagy szükség van, hiszen csak a minőségi magyar turizmus hat ösztönzőleg a szállodaiparra. Belföldi kereslet hiányában a hotelek, panziók állaga leromlik és a külföldiek is elmaradhatnak - fogalmazott Érsok N. Zoltán turisztikai újságíró.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Vadállatok a nagyvárosban
Tragikus és vicces történetek karantén idején
PÉNZTÁRCA
Nők nélkül még barlangban laknánk
A nők keresnek állást a férjüknek
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Öt nap a szeretet jegyében
Győrben az Öt Templom Fesztivál
RECIKLI
Kína még az elektromos autókkal is szennyez
Az amerikaiak támadják a kínai járműgyártást

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Gyilkossági ügyben fogták el a 19 éves férfit

Fejlemény a füzesabonyi gyilkosság ügyében

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

2. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

3. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

4. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

5. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

6. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

7. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

8. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

9. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

10. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

Műsoraink
2020.07.10. 18:35 Világszám - Inforádió
Ausztria
2020.07.11. 10:05 Világszám - Inforádió
Németország
2020.07.12. 10:35 Világszám - Inforádió
Ausztria ism.
Közösség
Nap pasija

A világszép betörő

Szófelhő / Archív
--