Freddie-nek megérte Svédországba utazni

Idén is lesz magyar az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében

[seifert.p] publikálva: 2016-05-11 05:57:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Bejutott Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd) és a Pioneer című dal a 61. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába kedden este Stockholmban. A Magyarországot képviselő énekes a verseny első elődöntőjében a 18 előadóból a tíz legjobb közé került a szakmai pontok és a közönségszavazatok kombinációja alapján kialakult összesítésben,


Az elődöntőben Freddie jól énekelt, a versenyben a produkciók énekhangja élőben hangzik el, a zene azonban előre rögzített felvételről megy. A színpadon három vokalista, Mészáros Tamás, Molnár Gábor és Wodala Barnabás, valamint Baranya Dávid táncos-dobos kísérte. A Pioneer arról szól, hogy merjünk eredetiek lenni. A zenét Szabó Zé, a szöveget Csarnai Borbála írta.



A fináléban 26 ország előadója vehet részt



Szintén bekerült a fináléba a horvát Nina Kraljic, a holland Douwe Bob, az örmény Iveta Mukucsjan, az orosz Szergej Lazarev, a cseh Gabriela Gunciková, a ciprusi Minus One, az osztrák Zoe, az azeri Samra, valamint a máltai Ira Losco.

A keddi 18 elődöntősből a tíz továbbjutót úgy választották ki, hogy egyrészt az érintett országok, valamint a kiemeltként eleve döntősök közül Spanyolország, Franciaország és Svédország részéről pontozott egy ötfős szakmai zsűri (ez még hétfőn este megtörtént), másrészt az utolsó dal elhangzása után negyedórán keresztül a tévénézők szavazhattak a verseny applikációján, telefonon és/vagy sms-ben. A kettő kombinációjából született meg a tíz továbbjutó; az egyes országok szavazói nem voksolhatnak saját fellépőjükre.

A 26 éves Freddie azzal vívta ki a jogot az Eurovíziós Dalfesztiválon való részvételre, hogy februárban megnyerte a A Dal 2016-ot.

Világszerte évente mintegy 200 millióan kísérik figyelemmel az Eurovíziós Dalfesztivált, amely az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett verseny. Idén 42 ország képviselői vesznek részt Stockholmban; a verseny szabályai szerint mindig az előző évi győztes ország a rendező, tavaly Bécsben egy svéd énekes, Mans Zelmerlöw nyert Heroes című dalával. Ő a keddi elődöntő megnyitóján újra előadta a számot és az egyik házigazda is volt.

Magyarország a kilencvenes évek első fele óta vesz részt - kisebb-nagyobb megszakításokkal - az Eurovíziós Dalfesztiválon. A legjobb helyezést 1994-ben Bayer Friderika érte el, Kinek mondjam el vétkeimet? című dalával negyedik lett Dublinban. Tavaly Csemer Boglárka Boggie a 20. helyen végzett.

Az Eurovíziós Dalfesztivált először 1956-ban rendezték meg, a korábbi győztesek közül sokan világsztárokká váltak, köztük a svéd sikercsapat, az ABBA vagy az egykor svájci színekben induló kanadai Céline Dion.

Az idén Come Together (Jöjjünk össze) szlogennel zajló dalfesztivál második elődöntőjét csütörtökön, a döntőt szombaton rendezik, a Duna televízió mindkettőt élőben közvetíti 21 órától.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Veszélyben az olívaolajunk
A növényvilág koronavírusa egy baktérium
PÉNZTÁRCA
Nyerj iPhont vagy notebookot
Versenyt hirdet a Nemzeti Bank középiskolásoknak
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Futás a szerencséért Japánban
Ha ezt megnyered, főnyeremény lesz 2017
RECIKLI
Hihetetlen lelet Budán
A Halászbástya elfeledett szobrai

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--