A tiszadobi Andrássy-kastélyt látnia kell ősszel is
[Farmosi Nóra] publikálva: 2024-10-20 00:00:00 | Nyomtatás
Az Andrássy család egykori nyaralókastélya a hat éven át tartó felújítást követően, 2023. decembere óta látogatható.
A Tiszadobon található Andrássy-kastély egyedülálló az országban. Azt tartják róla, hogy annyi tornya van, ahány hónap egy évben. Annyi szobája, ahány hét, annyi ablaka, ahány nap az esztendőben. A néphit szerint a parki öreg tölgyek egyikéhez kötötte a lovát ittjártakor II. Rákóczi Ferenc is. A kastély a vármegye egyik legszebb épülete, ami egykor állami gyermekotthonként is működött.
A romantikus stílusú kastély a francia Loire folyó mentén épült középkori lovagi várkastélyok mintájára készült. A fáma azt tartja, hogy id. Andrássy Gyula, az Osztrák–Magyar Monarchia első külügyminisztere Erzsébet királyné tiszteletére építtette 1880-1885 között.
Az egykori monográfiában így emlékeztek meg róla: Itt van a vármegye egyik legszebb és legimpozánsabb kastélya, mely Andrássy Gyula gróf tulajdonát képezi. A kastélydíszes parkban, fennsíkon áll, szép kilátást nyújtva a mögötte kanyargó Tisza erdő borította partjaira. Belső berendezése egész múzeuma az értékes bútoroknak, műtárgyaknak, festményeknek. E kastélyt még a néhai külügyminiszter, a mostani tulajdonosnak az atyja építette, de tulajdonképpen fia fejezte be a belső berendezést és a parkosítást.
Talán kevesen tudják, hogy a kastély falai között nevelkedett Károlyi Mihály küzdőtársa, dolgozótársa és felesége Andrássy Katinka, akit Ferenc József császár igazságügy minisztere 1918-ban Vörös Katának nevezett. Károlyi Mihályné a tiszadobi Miss Hill-től itt tanult meg először angolul, s csak ezután ismerte meg ősei anyanyelvét. A kastélyban ugyanis volt francia, angol, német nevelőn, viszont magyar egy sem.
A kastély komoly fejlesztéseken ment át az elmúlt években, amit több díjjal is jutalmazott a turisztikai szakma: a Business Traveller Hungary szerkesztősége által alapított Business Excellence díj közönségdíjazottja 2024-ben a Legjobb új piaci szereplő kategóriában a tiszadobi Andrássy-kastély lett. A hazai historizáló építészet egyik legimpozánsabb műemléképülete – hat éven át tartó felújítást követően – 2023. decemberében tárta ki újra kapuit, s megnyitása óta közel 32 000 látogatót fogadott.
Az Andrássy család egykori nyaralókastélya a hat éven át tartó felújítást követően, 2023. decembere óta látogatható.
A rekonstrukció során teljesen megújult a korabeli élettér és a kastélypark is. Az átadást megelőzően 12 éven keresztül gyűjtötték össze a család hagyatékát képező festményeket, szobrokat, bútorokat és használati tárgyakat a világ minden tájáról. A megújult kastély földszinti terében az Andrássy család egykori élettere került visszaállításra, ahol a legtöbb bútor és tárgy az eredeti helyére került. A tiszadobi kastély műkincs gyűjteménye felbecsülhetetlen értékű. Az emeleti tér Aszellem arisztokratái – az Andrássy család tovatűnt élete című kiállításnak ad otthont, ahol a látogatók különböző interaktív megoldások révén a családtagok élettörténete mellett közéleti és politikai pályájukat is megismerhetik, mindamellett, hogy itt egy rendezvényterem is funkcionál
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás