Harmóniában a Duna Party vendégházban
Együtt a család
[Kail] publikálva: 2020-07-10 06:57:00 | Nyomtatás
Megérkezett a nyár, a tavaszra jellemző zabolátlansággal, elérkezett a tanév vége, a rá nem jellemző otthonmaradással. De lassan kinyílnak a virágok és kinyílik ismét a világ is számunkra, melyben újra meg kell találnunk a helyünket.
Kapcsolataink átértékelődtek, a családi energiák átrendeződtek. Összetett szerepeinkben igyekeztünk normalizálni, megélni, de leginkább túlélni a falak közé szoruló családi életet. Azóta a bizonytalanságot többféle bizonyosság is felváltotta: a tanévet sikeresen lezártuk, a kertkapukat kinyithattuk. Újra találkozhatunk, együtt múlathatjuk az időt, rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel. Mégis talán a legfontosabb, hogy az elmúlt hónapok nehézségeit, vagy éppen összekovácsoló erejét, megújuló családi energiákká alakítsuk.
Az elmúlt negyedévben többször átéltünk szülőt-, és gyermeket egyaránt próbára tevő helyzeteket, melyeket hol több, hol kevesebb sikerrel oldottunk meg. Szükség volt a rugalmasságra, empátiára, lojalitásra, nyitottságra, hogy a ránk szabott feladatokat egy alapvetően bizonytalanságra épülő létben is megfelelően elvégezhessük. Mindeközben maradjunk elég jó szülők, elég jó társak, és ha lehet, profitáljunk e formabontó helyzetből.
A szerepek visszarendeződésére, az új egymásra találásra, a családi szeretetháló megerősítéséhez, tovább szövéséhez ajánljuk a Csepel-sziget déli részén található szigetbecsei Duna Party Vendégházainkat, közel a Kis-Duna partjához. Családi nyaralás harmóniában egymással, háborítatlan nyugalomban, ajándékba adott és kapott együtt töltött idővel.
Ha a gyerekeknek választaniuk kellene egy játék vagy egy anyával-apával eltöltött családi kaland között, jó eséllyel az utóbbi mellett döntenének. A felgyorsult élet, a szerteágazó iskolai és iskolán kívüli tevékenységek, a szűkre szabott hétvégékre korlátozódó együttlétek heti rotációjában észrevétlenül telnek a hónapok. Hány kártyaparti maradt csak terv, hány társasjátékot hagytunk félbe, hányszor mondtuk le a közös otthoni filmezést a fáradtság vagy az itthoni teendők miatt? Márciusban kaptunk időt, majd májusig elég időt, hogy gyermekeinket más oldalukról, más szemszögből is megismerhessük. Ennek a keserédes időszaknak a méltó lezárása lehetne egy, a világ zajától elhatárolódó hely, ahol a szemeket a hatalmas összefüggő zöld területek nyugtatják, az orrokat a mezők virágainak illatjai csiklandozzák, a füleket a Duna hullámzása, tücskök ciripelésének jellegzetes hangjai töltik meg. A vidék egyszerűsége, valódisága, természetessége, eszköztára a befelé figyelést segítik elő, és az egymásra figyelés értékes és meghatározó élményét adják.
Exkluzív és kényelmes családi apartmanházaink az ideális szálláshelyet, gigantikus mérettel rendelkező kertünk a határtalan szabadságot, a közvetlenül mellettünk lévő lovardánk a kalandot, állatsimogatónk pedig az állatok közelségében érezhető nyugalmat, különleges tapasztalatszerzést jelentik. Ha csak a terület adottságait vesszük figyelembe, akkor az előzőekben felsoroltakon túl wellness szolgáltatások, kerti piknik, mezei barangolások válnak karnyújtásnyira. A kapcsolódó szolgáltatások, mint például a vízi sportok, az építő együttlétek lehetőségeit hordozzák magukban: egy közös kenuzás, az egy hajóban evezés új élményeket és felismeréseket tartogathat. A település közvetlen szomszédságában további élmények és emlékek gyűjthetők.
A Duna Party vendégházak szigetbecse legszebb virágai: Pipacs, Levendula, Margaréta, Rózsa, Liliom és Nefelejcs egy csokorba kötve várják a pihenésre és meghittségre vágyó családokat. Egy csokorra való élmény az együttlétek új minőségéhez, az egymásra találáshoz, a hazataláláshoz.
Galéria:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás