Három perc alatt átroboghat Csepelen

Átadták a Gerincút első szakaszát

[V.J.] publikálva: 2012-11-22 12:58:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A mai átadással majd húszéves vágya valósult meg a csepelieknek. Az elkészült útszakasz nemcsak gyors, de környezetbarát is.


Tarlós István főpolgármester és Németh Szilárd Csepel polgármestere adta át ma délelőtt a városrész közlekedését meggyorsító gyorsforgalmi út első szakaszát. Az új csepeli gerincút kétszer két sávos, 2,5 km hosszú és akár hetven kilométeres sebességgel is haladhatnak rajta az autósok. A projekt közel 7 milliárd forintos költségéhez 4 milliárdot EU-s pályázati forrásokból nyert el a fővárosi önkormányzat. Nemcsak a gépkocsival közlekedők élvezhetik a villámgyors átjutás lehetőségét, hiszen a tömegközlekedés is sokkal könnyebbé válik a Csepel és a főváros belső részei között. Új lámpás csomópontokat alakítottak ki és megújult a HÉV felüljárója is.

A környezet védelme jegyében az építkezés során több, mint 2000 fát is telepítettek, de a szükséges pontokon zajvédő falak is épültek. „Nem vagyunk immár Budapest másodrendű polgárai” – emelte ki köszöntőjében Németh Szilárd, utalva arra, hogy a most átadott fejlesztés révén Csepel ismét bekapcsolódhat a főváros gazdasági fejlődésébe. A gyorsforgalmi út megépülésével a városrész központja is megszabadult a hatalmas átmenő forgalomtól és a környezeti károktól.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
200 ezer felett lesz itthon az iPhone 5
Kezdünk ismerkedni az európai árakkal
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Paradicsom tenger és sivatag határán
Marsa Alam lélegzetelállító szállodájában
RECIKLI
Minél halkabb, annál hosszabban fertőz
A suttogás durván terjesztheti a koronavírust

Itt jártunk: Ausztrália

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Apa lesz Ed Sheeran

Egy időre abba is hagyja most a zenélést

2. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

3. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

4. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

5. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

6. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

7. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

8. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

9. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

10. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

Műsoraink
2020.10.23. 18:35 Világszám - Inforádió
Ausztrália I.
2020.10.24. 10:05 Világszám - Inforádió
Ausztrália II.
2020.10.25. 10:35 Világszám - Inforádió
Ausztrália I. ism.
Közösség
Nap lánya

Ott van benne a jó és a rossz is

Szófelhő / Archív
--