Hogy kártyával fizethessünk, ha szeretnénk

Az OTP Bank kitalálta

[Kail] publikálva: 2017-11-14 14:59:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Honlapot indított az OTP Bank azoknak, akik kártyával szeretnek fizetni.  Bárki beküldheti erre annak az üzletnek az elérhetőségeit, ahol kártyával kíván fizetni.


A hazai kártyás fizetést lehetővé tévő kereskedelmi, úgynevezett POS-terminálok piacán is piacvezető pénzintézet folyamatosan követi az élénk társadalmi eszmecserét, ami a kártyás fizetés hazai elterjedését, lehetőségeit övezi. Az OTP Bank tapasztalati szerint a kereskedők a legkülönfélébb indokokkal utasítják el a kártyás fizetés bevezetését, kutatások szerint egyes kereskedők nem is tartják fontosnak ezt a típusú fizetési lehetőséget. Annak ellenére, hogy az OTP Bank komoly, a kártyás fizetéssel kapcsolatos érdeklődést regisztrált az utóbbi időben.

„Magyarországon még számos helyen csak készpénzes fizetésre van lehetőség. Mi magunk is észleltük, hogy ebben az ügyben sokan kifejtik a véleményüket, javaslatokat és kéréseket fogalmaznak meg" - mondta el Aradi-Dévényi Rózsa, az OTP Bank igazgatója.

érintett kereskedőket, kezdeményezi náluk a terminál-telepítést, tette hozzá Aradi-Dévényi Rózsa.javaslatokat azokra a boltokra, ahol a vásárlók szeretnének kártyával fizetni. A bank több ezer címre számít szerte az országból, a feltöltések ösztönzésére nyereményjátékot is indít. Az OTP Bank a javaslatokat feldolgozza és felkeresi azEzért a POS terminálok elterjedését támogató, kormányzati telepítési program – amelyben az OTP Bank is részt vesz – mellett a bank saját projektet is indított. November 13-tól a hitelintézet a www.kartyavalszeretnek.hu oldalon várja a javaslatokat azokra a boltokra, ahol a vásárlók szeretnének kártyával fizetni. A bank több ezer címre számít szerte az országból, a feltöltések ösztönzésére nyereményjátékot is indít. Az OTP Bank a javaslatokat feldolgozza és felkeresi az érintett kereskedőket, kezdeményezi náluk a terminál-telepítést, tette hozzá Aradi-Dévényi Rózsa.

A programtól az OTP Bank a modern és biztonságos fizetési módszerek elfogadottságának további javulását várja.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Lassan bealkonyul a készpénznek

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Lehetséges? Igen! 1 liter benzinnel 3300 km
Új csúcs a Shell-Eco világversenyen
PÉNZTÁRCA
Multikulturális pénzügyi edukáció Bukarestben
O.K. Központ már románia fővárosában is
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Az ország, ahol pamuttal fizetnek
Nem mesebeli királyság, nagyon is létező ország
RECIKLI
Idén más lesz Budapesten a karácsony
Ez várható a város legmenőbb utcáiban

Zarándokutak

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
Május 12. péntek 19.05 18:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1
Május 13. szombat 10.05 10:05 Világszám - Inforádió
Ecuador 2
10:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1 ism.
Közösség
Nap lánya

Nemzeti kincs született

Szófelhő / Archív
--