Hogy nem volt! Történelmi blődségek nyomában!

A történelemtanárok a pusztító ostobaságok ellen

[szorenyi.p] publikálva: 2013-04-06 10:15:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A tudatos vagy szimpla butaságok megvilágítására, a valós történelem bemutatása érdekében indított honlapot a Történelemtanárok Egyesülete. Megtudhatjuk, hogy a Kádár alatt minden jobb volt mítosz miért hamis, de olvashatunk arról is, hogy miért ostobaság a hun-magyar rokonság.


A www.tenyleg.com weboldalon - amelynek célközönsége a középiskolás és a fiatal felnőtt korosztály - egyebek mellett Horthy Miklós kormányzóvá választásával, Károlyi Mihály tevékenységével, valamint az 1848. március 15-ei forradalmi eseményekkel kapcsolatban olvashatók cikkek, amelyek terjedelmét úgy alakítják, hogy okostelefonon is elérhetők legyenek.

Lőrinc László, a TTE bizottmányi tagja, a portál ötletgazdája és szerkesztője hangsúlyozta: a legendákat, a tévhiteket cáfolni kell, mert "hihetetlen áradata van a hiedelmeknek". Példaként hozta fel erre, hogy elterjedt az a legenda, miszerint "Ősbuda" a Pilisben létezett, de ugyanígy egyebek mellett a sumér-magyar, illetve a japán-magyar rokonság elképzelése is megjelent a magyar közgondolkodásban.

Úgy fogalmazott, "nem gondoljuk, hogy kezünkben van a bölcsek köve", de törekednek arra, hogy biztos tudásanyagot adjanak át. Ettől függetlenül a honlapot látogatók között kialakulhatnak szakmai viták, amire már eddig is volt példa.

Elmondta, hogy a honlap Aktuális című rovatában mindig az éppen soron következő dátumokhoz kapcsolódóan írnak cikkeket, így jelenleg a legfrissebb bejegyzés a hivatalosan 1945. április 4-ével kezdődött korszakkal foglalkozik, rámutatva arra, hogy a szovjet hadsereg a korabeli hivatalos verzióval ellentétben nem április 4-én "szabadította fel" - szállta meg - teljes egészében az országot, hanem április 13-án.

Az Aktuális rovatban foglalkoztak már egyebek mellett Horthy Miklós 1920. március 1-ei kormányzóvá választásával egy eddig mellőzött történelmi forrás alapján, facebookos "üzenős" formában megjelenítették Petőfiék és politikai ellenfeleik 1848. március 15-ei gondolatait. Azt is észérvekkel cáfolták, hogy "a mohácsi katasztrófát a zsidók okozták" volna, továbbá arról is szóltak, hogy az 1867-es osztrák-magyar kiegyezésnek nemcsak magyar, hanem külföldi ösztönzői is voltak.

Utalt arra is, hogy a Cáfolós című rovat a tervek szerint kéttucat témát ölel majd fel, de már most is foglalkozik többek között a sumér-magyar és a hun-magyar rokonság cáfolatával, azzal, hogy "valóban Károlyira kell-e rátolni Trianon traumájának felelősségét", illetve szintén e helyütt írtak a holokauszttagadásról és a kommunizmusról szóló legendákról.

A weboldal Mások háza tája címet viselő rovatában a különböző nemzetek történelmi eseményeit veszi számba. Itt dolgozták fel többek között a Törökországban végbement örményirtás történetét, kitértek Sztálin tevékenységének mai Oroszországbeli átértékelésére, illetve eloszlatták azt a "makacs legendát", amely szerint a dán király, tiltakozva a náci megszállók zsidópolitikája ellen, maga is kitűzte volna a zsidóság számára kötelezően előírt sárga csillagot - ismertette Lőrinc László.

Közölte, a Melldöngetős című rovatukban összegyűjtötték a magyar történelem kevésbé közismert különlegességeit, így egyebek mellett a Lánchíd technikai bravúrjait, a régi ártéri ökogazdálkodásokat, és külön fejezetet szenteltek a magyar demokratáknak is.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Elektromos Porsche - Ki hallott még ilyet?
Az elektronikus tankolást népszerűsítették Magyarországon
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Durva tévhitek Tahitiről
Ismerd meg az igazságot!
RECIKLI
Lakjon Amerika első plázájában!
Loftlakások kezdőknek

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Apa lesz Ed Sheeran

Egy időre abba is hagyja most a zenélést

2. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

3. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

4. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

5. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

6. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

7. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

8. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

9. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

10. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

Műsoraink
2020.09.10. 18:35 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus I.
2020.09.11. 10:05 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus II.
2020.09.12. 10:35 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus I. ism.
Közösség
Nap lánya

A pasija a sminkese

Szófelhő / Archív
--