Holtan találták a hegymászót

A Fogarasi-havasok egyik szakadékába zuhant

[Ujvári] publikálva: 2019-08-17 17:24:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Holtan találták szombaton a Fogarasi-havasok egyik szakadékában Török Zsolt aradi hegymászót - közölte a Digi24 hírtelevízió.


Az Aradon.ro aradi hírportál közlése szerint a 45 éves hegymászó három nappal ezelőtt indult el a Fogarasi-havasokba, hogy megmássza a 2535 méter magas Negoj (Negoiu) csúcsot. Napok óta nem adott életjelt magáról, ezért a családja riasztotta a hatóságokat. A hegyi mentők több csapata és egy helikopter is a keresésére indult szombaton. Testét a Negoj csúcs alatt, egy szakadékban találták meg.

Adrian David a Szeben megyei hegyi mentők vezetője valószínűnek tartotta, hogy Török Zsolt a Negoj meredek oldalán a mélybe zuhant.

Fotó: Nanga Parbat-expedíció / MTI

Török Zsolt az egyik legeredményesebb romániai hegymászó volt. Ő vezette 2013-ban azt a romániai expedíciót, amely felvitte a román zászlót a Himalájában a Nanga Parbat 8125 méter magas csúcsára. Máig ez a romániai alpinizmus egyik legnagyobb teljesítménye.

2015 tavaszán a Mount Everest megmászására készült, amikor az április 25-i nepáli földrengés által előidézett lavina az alaptáborban hagyott sátrát és teljes felszerelését elsodorta, ezért le kellett mondania a csúcs meghódításáról.

Az általa vezetett romániai csapat tavaly októberben feljutott a Mount Everest szomszédságában álló 7161 méter magas Pumori-csúcsra. A csúcson mínusz 27 fokban, több mint száz kilométer/órás széllökések közepette bontották ki az Erdély és Románia egyesülése centenáriumi jelképével is ellátott román zászlót, melyet a román védelmi minisztériumtól kaptak.

Ezt követően Mihai Fifor akkori védelmi miniszter, jelenlegi miniszterelnök-helyettes a román védelmi tárca érdemérmét adta át neki Románia jó hírének a terjesztéséért.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Egy magyar 8080 méteren

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Csengett a pénztárgép, de áfát nem fizetett
Adatvagyona alapján bírságolt meg egy céget a NAV
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Bandaháborút vívnak a majmok Malajziában
Csontjaikon épül a civilizáció
RECIKLI
Dinó, borostyánba zárva
A világ legkisebbje lehet

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.06.21. 18:35 Világszám - Inforádió
Stutgart
2024.06.22. 10:05 Világszám - Inforádió
Köln
2024.06.23. 10:35 Világszám - Inforádió
Stutgart ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--