Idén is lesz MÁSKÉPP Kiállítás

A Kórházsuli Alapítvány szervezésében

[Ujvári] publikálva: 2020-05-08 09:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Mától június 7-éig lehet jelentkezni a – járványhelyzetben az egészségügyi dolgozók gyerekeinek távoktatását is felvállaló – KórházSuli Alapítvány MÁSKÉPP Kiállítására. A szervezők idén nemcsak a kórházsulisok, önkénteseik, partnereik és támogatóik műveit várják, hanem mindenkiét, aki a felhívást olvasva kedvet kap az alkotásra! A szakmai zsűri által kiválasztott legjobb 50 alkotást előbb virtuális, majd a veszélyhelyzet múltán valóságos tárlaton is bemutatják, és vándorkiállítást is rendeznek belőlük.


„Karantén ide vagy oda, a KórházSuli 2020-ban is megtartja immár hagyományos kiállítását, az idén MÁSKÉPP címmel – mondta el Tóthné Almássy Monika, a KórházSuli Alapítvány vezetője. Mivel jelenleg, nemcsak a hosszú orvosi kezelésre, ápolásra szoruló gyerekek kényszerülnek négy fal közé, hanem március közepétől gyakorlatilag minden tanuló vesztegzár alatt éli a napjait, ezért nekik is megadjuk a pályázás lehetőségét. Idei mottónk: »Négy fal között szabadon!«.”

Semmilyen műfaji megkötés nincs: küldhetnek grafikát, festményt, fotót, videót, montázst, elbeszélést, verset, bármit. A téma is szabadon szárnyalhat, a lényeg az egyéniség és a kreativitás szabadsága. A pályamunkákat ksmaskepp@gmail.com e-mail címre várják.

A beadási határidő 2020. június 7., a virtuális kiállításmegnyitó pedig a tanévzáró online ünnepélyhez kötődik.

Ami pedig a KórházSuli idei tanévét illeti, a március 16-ával elrendelt iskolabezárásra reagálva, segítve az egészségügyben dolgozók áldozatos munkáját, a Bethesda Gyermekkórház együttműködésével megszervezték az orvosok, műtősök, ápolók, mentősök gyermekeinek távoktatását. Ugyanakkor beteg gyerekek támogatását továbbra is folyamatosan végzik. Az ország különböző pontjairól, összesen 80 egészségügyi osztályról „írattak be” gyerekeket a KórházSuliba. A csaknem 200 tanulónak 370 önkéntes egyetemista, eddig 1300 online órát tartott.

A tárlat fővédnökei a Richter Gedeon Nyrt. és a Roche Magyarország Kft.

A Richter a hazai egészségügy és oktatás elkötelezett támogatójaként, immár negyedik éve járul hozzá a KórházSuli céljainak megvalósításához. A Roche pedig – azon túl, hogy diagnosztikus eljárásokat és gyógyszereket fejleszt a koronavírus-járvány leküzdéséhez – a KórházSuli hosszú távú támogatása mellett, most önkéntes kollégáival is segíti az egészségügyi dolgozók gyerekeinek oktatását.

Az alkotói kiírásról további információk ITT olvashatók.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A környezetbarát fűtésért
Minden harmadik fogyasztó fizetne
PÉNZTÁRCA
Drónok pásztázhatják a nagyvárosokat
Egy feltörekvő kínai cék bemutatója
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
A legenda és a gyermekkorunk
Alpokalji búcsú Niki Laudától

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--