Idén is vonatozhatunk Csíksomlyóba
Pünkösdkor startol az Össznemzeti Zarándokvonat
[Farmosi Nóra] publikálva: 2023-03-17 00:00:00 | Nyomtatás
Idén pünkösdkor is indul az Össznemzeti Zarándokvonat Erdélybe, a csíksomlyói búcsúba - közölte Mező Tibor, a Kárpáteurópa Utazási iroda ügyvezetője a MÁV-Start Zrt.-vel közösen tartott sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
Az ügyvezető elmondta, hogy 2023-ban 14. alkalommal indulnak útnak a szerelvények. A koronavírus-járvány két évét leszámítva már 2008 óta folyamatos az együttműködés a vasúttársasággal és a székely szállásadókkal. Tájékoztatása szerint a Csíksomlyó Expressz május 26-án Szombathelyről indul, majd Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom, Tatabánya érintésével érkezik Budapestre, a Keleti pályaudvarra. Itt a Csíksomlyó Expresszt összekapcsolják a Székely Gyorssal, majd Össznemzeti Zarándokvonatként halad Szolnok és Püspökladány megállással Erdély felé. Ott a nagyváradi és kolozsvári ünnepséget követően, Kalotaszegen át érkezik Székelyföldre, ahol Felcsíkban és Alcsíkban teszi le utasait - ismertette az útvonalat az ügyvezető, hozzátéve: a végleges menetrend áprilisban lesz elérhető az iroda honlapján. Mező Tibor hangsúlyozta: az Össznemzeti Zarándokvonat csaknem fél kilométer hosszú lesz, vagyis ez a leghosszabb személyszállító szerelvény, élén pedig egy Tamási Áron 125-emlékév tiszteletére felmatricázott MÁV-mozdony halad majd. A zarándokvonaton római katolikus és református lelkivezető is várja a híveket - jelezte.
Az utazás összesen négy napot ölel fel - folytatta -, csúcspontja pedig pünkösd szombatján a mintegy félmillió zarándokot vonzó Csíksomlyói búcsú, a Mária ünnep. Ezt követően a vonatok másnap tovább indulnak a történelmi Magyarország ezeréves határára, Gyimesbükkre, ahol a zarándokok egésznapos ünnepségen vehetnek részt, átadják a gyimeseki székely-csángó-magyar gyerekek javára a vonaton gyűjtött adományokat, és koncertet ad a vonat díszvendége, Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas és érdemes művész is. Mező Tibor megjegyezte: Csíksomlyó üzenete a fiataloknak is fontos, ezért arra törekszenek, hogy a fiatalok körében is népszerűsítsék az összmagyarság eme fontos eseményét. Kormányos László, a MÁV-Start műszaki és üzemeltetési vezérigazgató-helyettese elmondta, a vonaton összesen több mint ezer zarándok utazhat, akiknek igényeit maximálisan igyekeznek kielégíteni. A MÁV mindent megtesz a zavartalan utazásért, minden kényelmi funkciót biztosítunk, hogy az utazás igazi élmény legyen - fogalmazott, hozzátéve: a MÁV-Start Zrt. nagy hangsúlyt fektet a csoportos utazásokra, rendszeresen indítanak különjáratokat például az Erzsébet-táborokba, a nagyobb sporteseményekre, és ilyen fontos feladat lesz az áprilisi pápalátogatásra utazók kiszolgálása is. A csoportos utazások lebonyolítása mindig nagy felelősség, komoly műszaki, technikai felkészültséget és egyeztetéseket igényel - magyarázta.
Kormányos László kitért arra is, hogy az elmúlt években nagyszabású fejlesztéseket hajtottak végre az anyaország és Erdély közötti utazások elősegítése érdekében. A zarándokvonat mellett már menetrend szerinti vonatok is közlekednek naponta Észak-Erdély felé és a déli szakaszokon is, ezekre a járatokra online - akár telefonos applikáción keresztül - megvásárolható jegyekkel és versenyképes árakkal várják az utasokat - tette hozzá.
A csíksomlyói búcsú az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási eseménye, amelyen évről évre százezrek gyűlnek össze. A legenda szerint 1567-ben tartották itt az első búcsújárást, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újból Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás