Így nevelik a tigrist Thaiföldön

Vigyázz: megesz a tigris, ha erős a parfümöd!

[mennyei] publikálva: 2015-01-02 10:32:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A tigris nem játék. Fotó:KRR

A tigris békésen az ölembe hajtotta a fejét. Kapargattam a nyakát, mint a macskáknak szokás. Végül is a tigris is macska, csak egy kicsit nagyobbacska.


A thaiföldi Tigris templomban a szerzetesek elmondása szerint ritkán van baleset. Akkor is főként nőket akarnak megenni a hatalmas ragadozók. Általában azonban a tigrisek nyugodtan tűrik, hogy a turisták fogdossák őket.



A tigrissel óvatosan kell bánni. Ha mozog a farka, azt jelenti, ébren van, sőt, picit ideges.



A Tigris templom a prospektusok szerint a thaiföldi Kanchanaburiban van. Igazából nem ott, innen még negyven kilométerre, de a turisták ezt a nevet tudják megjegyezni (és a megye elnevezése is ez).

A dologhoz hozzátartozik, hogy a helyet thaiul nem is Tigris templomnak hívják. A barátom a helyiek nyelvén próbálta megkérdezni, hol van ez a szentély, és ennek eredményeképpen sikerült teljesen eltévednünk. A környéken ugyanis minden második templomot Tigris templomnak hívnak. Láttunk műanyag tigrist vagy húszat. Később betontigrist is. Aztán kora délután kiderült az igazság, és eljutottunk a szerzetesek birodalmába, ahol csaknem kétszáz tigris éldegél a szurdokban (ha valaki nem tud thaiul, akkor azonnal megtalálja Bangkok felől érkezve, mert a főút mellett van a leágazó, és a tudatlan turista nem veszi figyelembe a táblákat, melyek az áltigristemplomokat jelzik).

A turisták játszhatnak a kisebb állatokkal, sétáltathatják a nagyobbakat, és fotózkodhatnak a még nagyobbakkal. A tigrisek nyugodtak. A szerzetesek szerint azért, mert agyonetetik őket, és este virgoncabbak, de akkor már nem jöhetnek ide a látogatók. Volt, aki azt hitte, a tigriseket bedrogozzák, de nem.

Egy újságíró egyszer azt állította, hogy a felesleges tigriseket tovább adják egy laoszi kereskedőnek, aki Kínába juttatja őket. Ez pedig sejtetni engedi, ugye, hogy ott megeszik az összeset, ez jót tesz a férfiasságnak, egy buliban pedig amúgy is menő a tigrishús.

A szerzetesek mindezt felháborító rágalomnak tartják. Annyi kétségtelen, hogy számunkra úgy tűnt, szeretik a tigriseket. Egy-egy szerzetes nevel két tigrist. Ölelgetik, dédelgetik a kisebbeket. Tápszert, tejet adnak nekik.

A parkot a turisták adománynak nevezett belépődíjaiból tartják fenn, de fizetni kell a tigrismosásért és az etetésért is. A szerzetesek kedvesek, jóindulatúak. A biztonsági előírások lényege, hogy mindenki vigyázzon magára.

A tigrissel óvatosan kell bánni. Ha mozog a farka, azt jelenti, ébren van, sőt, picit ideges. Ilyenkor nem tanácsos meghúzni a farkát, mert odakaphat. Az pedig nyolc napon túl gyógyuló sérülést jelent.

A Tigris templomban kis táblákon jelzik, mit veszélyes csinálni. Nem szabad sétálgatni a tigris szája előtt, és nem szabad visszafelé simogatni a tigris szőrét. Nem szereti, ha az orrát piszkálják, és allergiás arra, ha egy nőnek nagyon erős a parfümje. De hát sokan vannak így ezzel.

A legnagyobb tigrisek egy szurdokban pihengetnek, ezeket odaláncolják mindig valamihez. A közepes termetűek közül láttam olyat, amelyik szabadon mászkált, de vigyáztak rá.

A tigriseket pórázon is lehet sétáltatni. Ez izgalmas dolog, bár néha olybá tűnt, ő sétáltat engem. De az ember ilyenkor hajlamos engedni egy picit.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Vasárnap reggel nagyon meglepődhet
Jön a szokásos óraátállítás
PÉNZTÁRCA
Elkezdték kitenni az M0-on a fizetős táblákat
A Megyeri hídnál nem egyértelmű a helyzet
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Nézze meg, milyen szálloda épül Debrecenben!
Látványterveken a Nagyerdő új büszkesége
RECIKLI
Lakjon Amerika első plázájában!
Loftlakások kezdőknek

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.09.27. 18:35 Világszám - Inforádió
Miami
2024.09.28. 10:05 Világszám - Inforádió
Florida
2024.09.29. 10:35 Világszám - Inforádió
Miami ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--