Japán újból üldözi őket

Újraindítják a bálnavadászatot

[Kail] publikálva: 2018-12-26 11:46:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Japán kilép a Nemzetközi Bálna Szervezetből és júliustól fogva halászhajói célba veszik a bálnákat - jelentette be a kormány szóvivője Tokióban. Ahol tudatosan időzítették a bejelentést karácsonyra, hogy így a média figyelme sokkal kisebb legyen.


Japán 30 éve kötelezte magát hivatalosan arra, hogy felhagy a bálnavadászattal. A környezetvédők a bálnák kipusztulásától tartanak, ezért hozta meg a tilalmat a Nemzetközi Bálna Szervezet.

Japán csendben megszegte ígéretét, mert nem hagyott fel teljes mértékben a bálnavadászattal. A nemzetközi szerződés egyik pontja ugyanis lehetővé teszi a bálnák vadászatát "tudományos célokra". Erre hivatkozva a japán halászhajók továbbra is vadásztak bálnákra, de jóval kisebb mértékben. Most azonban felmondták a szerződést. Így megkezdődhet a bálnák nagyüzemi levadászása. Izland és Norvégia már korábban hasonlóképp döntött, ezért a bálnák kipusztulása újra reális veszéllyé vált. Igaz, hogy mind a három állam közölte: csakis a parti vizeken, illetve az országhoz tartozó gazdasági övezetben vadásznak bálnákra, de a múltban ezeket az ígéreteket nemigen tartották be. A Greenpeace környezetvédő szervezet máris tiltakozott a japán döntés ellen és akciókat hirdetett meg a bálnák védelmében az egész világon.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Bálnafesztivál Japánban

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Tízezer kutyát vágtak le
A kínai kutyahús-fesztiválon rengeteg kutya veszti életét
PÉNZTÁRCA
Geofúzió
Izgalmas kérdésekről egy új hangoskönyvben
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Az ország, ahol pamuttal fizetnek
Nem mesebeli királyság, nagyon is létező ország
RECIKLI
Ezt is rosszul tudtuk
Jégkorszaki meglepetés

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--